Szerző: Határátkelő / Roland
2018.08.15.
„Sajnos én is a hazaköltözés cipőjében járok. Nem, nem a nyugattal van gond, vagy azzal, hogy a nyugatiak lenézően viselkednének. Sőt, ellenkezőleg. Hat éve élek Ausztriában. A kimenetel egyáltalán nem volt nehéz... de a hazamenetel az lesz.
Őszintén szólva semmi kedvem hazamenni. Ma is megesett velem például, hogy bementem Ausztriában az egyik nagy lánc boltjába vásárolni. Egyik szó követte a másikat, állást akartak ajánlani jövő héttől... ezt meglátom meg, elvállalom-e.
A kislányom miatt mennék
Na, de miért is tervezem, hogy hazaköltözök? Az egyetlen oka a kislányom. Budapesten él az anyjával, aki sajnos eléggé komolytalanul veszi a láthatás dolgot, pedig havi 60 ezer forint gyerektartást kap. A pici lányom az egyetlen okom a hazaköltözésre.
Az emberek nagy része Magyarországon nem foglalkozik a másikkal, ha a másiknak egészségügyi baja van, azt hiszik, hogy részeg és a közelébe sem mennek.
Pont 2-3 hete esett meg velem, hogy Kelenföldön sétáltam, és egy fickó a lépcsőn feküdt. Megszólítottam, de nem reagált. Ezért kihívtam a mentőket. Nem elég, hogy egy órával később értek ki, de még fel voltak háborodva, hogy hogyan mertem őket zaklatni azért, mert valaki sokat ivott.
Igen, és? A 40 fokban a tűző napon feküdt, de az emberek elfordították a fejüket! Pedig teljesen mindegy, mi az ok, ha valakinek segítség kell, akkor segítség kell!
Ezzel szemben itt külföldön az emberek még az ismeretleneknek is köszönnek, ha valaki rosszul van, egyből mindenki megy és segít, mentőt hív... Nem tagadom, egyszer velem is előfordult, hogy túl jól sikerült a parti (nem vagyok rá büszke), és elaludtam a reptéren a csomagjaimmal.
Nem kiraboltak, vagy elvették őket, hanem azonnal orvost hívtak, aki kedvesen és szakszerűen ellátott! Magyarországon jó eséllyel 10 perc alatt ellopták volna mindenem"...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.