Szerző: HONT ANDRÁS
2018.08.12.
1. Teljesen nyilvánvaló, hogy a kormány legújabb, gendertanulmányok elleni támadása ismét a nem létező veszéllyel való bátor szembeszállás. Ezúttal azt demonstrálják, hogy megvédik a magyarokat (bocsánat, magyar embereket) attól, hogy kötelező legyen színes bőrű transzszexuálisnak lenni, és hogy az oviban Pistinek babáznia, Julcsinak fakardoznia kelljen. Miközben a genderképzésben – amelynek az előbbiekhez általában semmi köze nincs – kevesebb mint százötvenen vesznek részt, a magyar közgondolkodásra való hatása nulla, de lehet, hogy inkább -1 vagy -2, ha egyes, harcos képviselőik kifejezetten kontraproduktív megszólalásaiból indulunk ki.
2. Az is egyértelmű, hogy a nemi szerepek társadalmilag IS meghatározottak (én azért a biológiát sem vetném el), és mint ilyet lehet, érdemes, sőt kell vizsgálni.
3. Ahhoz sem fér kétség, hogy ahol a kormány propagandaokokból vagy más indíttatásból kénye-kedve szerint szüntethet meg tanszékeket, kutatóintézeteket, tudományos műhelyeket, ott nem beszélhetünk kutatási- és tanszabadságról. Ugyanakkor, ahogy ezt Kálmán László jelezte: „állam adta, az állam elvette. Ha nem az állam (minisztérium) diszkrecionális joga lenne a szakok indításának, képzési és kimeneti követelményeinek stb. az engedélyezése, akkor nem lenne joguk ahhoz sem, hogy ugyanilyen bürokratikus úton megváltoztassák mindezeket.” Az ellen miért nem tiltakozott ugyanilyen erővel szinte senki, hogy a szakok engedélyezése sem az egyetemi autonómia körébe tartozik, de még csak nem is az oktatási-tudományos élet reprezentatív szervezeteinek döntésére van bízva. A nemzeti felsőoktatásról szóló törvény (WTF? ezek szerint van törvény a nem nemzeti felsőoktatásról is? És ha van nemzetietlen felsőoktatás, akkor tartalmában milyen hozzá képest a nemzeti? Csodásak ezek a parvenü jelzősszerkezetek, odabiggyesztenek egy szó elé egy másikat, hogy attól ilyen ünnepélyes legyen meg megkülönböztethető, holott csak szimplán értelmetlen. Vö. romantikus patikamérleg vagy morális talajerózió esetleg szuggesztív macskajaj) szóval a törvény szerint a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság húsz tagjából kilencet a miniszter nevez ki, egyet-egyet ad az MMA és az Iparkamara, további kettőt a felsőoktatási intézményt fenntartó egyházak. A kormánynak a NER-társzervezetekkel együtt tehát sima többsége van abban a testületben, amelyik dönt arról, hogy milyen képzések lehetnek hazánkban. (A maradék hét helyen az MTA, a rektori konferencia, a hallgatói önkormányzatok és a doktoranduszszövetség osztozik.) Amíg a hatalomnál el lehetett intézni, kijárni, lepacsizni addig rendben van, ha nem, akkor botrány?
4. És miért csak az a botrány, ami közvetlenül érint? Főleg – elvben – tudós elméknél, olyanoknál, akik elvonatkoztatnak a konkrétumoktól, az egyedin túl az általánost, a jellemzőt, a tendenciát keresik. A hazai gender studies nagyasszonya nyilvános Fb-posztjában azt írja, hogyha átmegy a diszciplínáját eltörlő rendelet, úgy „az azt az üzenetet hordozná, hogy Magyarországon az ideológiai-politikai szempontok felülírják a tanszabadság elvét”, valamint: „kihatással lehet a magyar egyetemekre, a felsőoktatás minőségbiztosítására és a felsőoktatás nemzetközi kapcsolataira is”. Te jószagú! „Üzenetet hordoz”, meg „kihatással lehet”. Tényleg, a NER kilencedik évében a hatalom ilyen finom, szubtilis módon szokta rendezni az ügyeit: üzen meg esetlegesen kihat. És pont ezzel és pont most kerül sor „durva beavatkozásra” a tudományos-egyetemi életbe? Mintha nem abban az országban élnénk, amelyikben ki lehetett csinálni a vállaltan konzervatív rektort, mert egy gyermeteg hamisítást végül nem volt hajlandó eltussolni, és az illetékes egyetemi szerv kimondta, hogy a plágium az plágium. Viszont amikor a közvélemény már immunissá vált a plágiumügyekre, akkor teljes egyetemi intézetek véleményét és kiállását lehetett magasról leszarni, és továbbra is miniszterelnök-helyettesnek és doktornak és végzett szociológusnak megtartani a plagizáló orvvadászt. Mintha nem arról a hatalomról beszélnénk, amelyik Budai Gyulát uszította a mit sem sejtő filozófusokra. Mintha nem arról az egyetemi szféráról, amelyben keretszám-átszabásokkal át lehet téríteni teljes évfolyamokat a büntetni akart egyetemektől a kiváltságosokhoz, ahol brutális mennyiségű közpénzből és a tudományt biztos nem szolgáló módon évek óta építik az állami janicsárképzőt. Mintha nem azzal a neobarbár rezsimmel lenne dolgunk, amelyik a Harmadik Szent Kétharmad birtokában a Migránspártoló Sorosista Háttérhatalommal szembeni keresztes hadjáratát nem egyből azzal indította volna, hogy nekirongyolt a tudományos akadémiának, zsurnál vérebeivel pedig a könyvkiadóknak és -szerkesztőknek, no meg élő és halott íróknak. Most van „durva beavatkozás”? Miféle elitista elkülönülés ez – nem is a magyar néptől, noha attól is –, hanem a magyar értelmiség többi részétől, azoktól, akiktől egyebekben szolidaritást várnak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.