HÁT A FERI? BENT VAN A HÁZBA, DE MEG VAN HALVA!

QUBIT
Szerző: KÁLMÁN LÁSZLÓ
2018.08.14.

Nemrég a Facebookon a „-va/-ve + létige” alakú szerkezetekről posztoltam, hogy ezek tárgyas igével (pl. meg vagyon írva) mindig is „magyarosak” voltak, amióta adatolva vannak. (Ezeket szenvedő (passzív) szerkezetnek nevezzük; az jellemző rájuk, hogy a nyelvtani alany szerepét az játssza, ami amúgy az alapigének tárgya szokott lenni, azt pedig, ami az alapigének az alanya szokott lenni, nem szükséges kifejezni.) Arról írtam, hogy milyen érdekes módon terjedtek át ezek bizonyos (de nem akármilyen) tárgyatlan igékre, különböző mértékben és különböző rétegekben. Már nagyon régóta (pl. meg van halva), de később is (pl. be van rúgva) használták olyan tárgyatlan igékkel, amik lehetőleg nem szándékos cselekvésre utalnak, és mindenképpen jellegzetes eredményállapot jellemző rájuk. Az eredményállapot kifejezése annyira fontos, hogy még szándékos cselekvővel (ún. ágenssel) rendelkező igékre is kiterjed a jelenség (pl. el van utazva), de hogy pontosan melyikekre és mennyire, az képlékeny, állandó változásban van. A posztom lényege az volt, hogy mennyivel érdekesebb és értelmesebb ezeket a folyamatokat megfigyelni és értelmezni, mint bírálni őket, vagy megpróbálni mesterséges szabályokkal meghúzni a határaikat.

Ezt a posztomat egy barátom megosztotta, és ott érdekes kommentek érkeztek hozzá. Ilyenek: „Bocs, maradok preskriptív.” Aztán: „... a deskriptív nyelvtan nagyon jól leírja, hogy az emberek hogy beszélnek, de tudtommal a preskriptív nem is vitatja ezt.” Mire egy válasz: „Dehogynem, azt állítja, hogy anyanyelvi beszélők helytelenül beszélik az anyanyelvüket.” Mire: „Ez egy sarkított, túlzottan egyszerűsített állítás. Én úgy mondanám, túl sok olyan ember van, aki nem tiszteli embertársait annyira, hogy a kommunikációra használt médiumot megfelelően elsajátítsa és használja.” És végül: „Szerintem vonható egy párhuzam az előíró nyelvészet és a [Takács-Sánta András: A közlegelők komédiája]-féle nem értéksemleges tudomány között is, és máris nem hangzik olyan rosszul. Én legalábbis a Közlegelők előszava után kezdtem megérteni a preskriptív nyelvészetet. Nem tények tagadásáról szól, mint a lapos föld vagy az oltásellenesség, csak irányok kiválasztásáról értékek mentén. És lehet nem ítélkezve, lenézve, erőszakosan csinálni.”

Ezekből a beszélgetésekből körvonalazódik egy olyan felfogás, miszerint kétféle nyelvtudomány létezik: a leíró (deskriptív), ami arról szól, hogy mi van, mit hogyan használnak az emberek, és az előíró (preskriptív), ami viszont arról szól, hogy minek hogyan kellene lennie, hogyan kellene használni a nyelvet. 

Megvallom őszintén, én az utóbbit sosem tekintettem tudományos tevékenységnek, mert bár a tudomány fogalmának meghatározására nem vállalkozom, ha más ilyen preskriptív tevékenységekre gondolok, csak azt látom, hogy azok nem művelnek, csak alkalmaznak más tudományokat. Például a dietetika, a „táplálkozástudomány” valójában nem tudomány, hiszen azt, hogy a különböző táplálékoknak milyen az élettani hatásuk, nem a dietetika, hanem az orvostudomány, a biokémia stb. kutatja, és ha egy „táplálkozástudós” a laboratóriumában vagy morbiditási statisztikák alapján ilyen élettani hatásokat kutat, akkor már ő sem dietetikát, hanem orvostudományt, biokémiát stb. művel. A helyes táplálkozásra vonatkozó következtetéseit, tanácsait nem vonhatja le másból, mint olyan tudományok eredményeiből, amik viszont leíró (deskriptív) természetűek.

Ugye világos, hogy ezzel nem becsülöm le a dietetikát? Nem tudományos tevékenységet végezni egyáltalán nem lebecsülendő dolog (a legtöbb ember nem tudományt űz). Hozzátehetjük, hogy nagyon sok tudománnyal foglalkozó ember sem semlegesen közelít a tárgyához, nagyon sokuknak dédelgetett álma, hogy javít valamit a világon. És ez nemcsak az orvostudomány, a biokémia stb. művelőire vonatkozik, hanem a közgazdászokra, a szociológusokra stb. is. Nyilván közöttük is rengeteg van, aki hisz abban, hogy a közgazdasági, szociológiai stb. jelenségek megértése és leírása hozzásegíthet olyan új megoldások megtalálásához (vagy éppen aktívan keresnek ilyen megoldásokat), amik valamilyen mérce szerint boldogabbá teszik az emberiséget.

Sőt, még azt sem érdemes tagadni, hogy a tudósok tevékenységét többé-kevésbé befolyásolják a társadalmi és egyéni értékválasztások. Elsősorban a vizsgálandó tárgyak megválasztásában (azt, hogy mik a forró témák, sokszor ezek az értékválasztások határozzák meg), de még talán a felismert és leírt jelenségek értelmezésében is. Ilyen szempontból tehát szerintem ép ésszel nem lehet tagadni, hogy a tudományok nem „értéksemlegesek”.

Ugyanakkor félrevezetőnek találom az értéksemleges szó többféle értelmével való játszadozást. Egy dolog a fenti értelmezése (vagyis hogy az értékválasztásoknak hatásuk van a tudományos tevékenységre), és egy teljesen másik dolog az, hogy a tudós felállít-e értékrendeket. Az, hogy a betegségek, a gazdasági válságok, a társadalmi anomáliák rossz dolgok, nem a tudományokból, hanem a külvilágból (a társadalomból vagy az egyéni preferenciákból) származó ítélet, nem pedig a tudományból (bár a tudomány persze hozzájárulhat annak feltárásához, hogy mi okozza ezeket, és hogy hogyan lehet őket megelőzni, kiküszöbölni vagy javítani). De engem egyetlen szokásosan felhozott példa sem győzött meg arról, hogy a tudományos tevékenységnek a gondolkodáson, kísérleteken és megfigyeléseken túl része kellene legyen maguknak az értékrendeknek az alakítása.

Nem akarok abba a hibába esni, hogy – némi önreferenciával – magához a tudományelmélethez preskriptív módon közeledek, amikor arról beszélek, hogy mit csináljanak, és mit ne csináljanak a tudósok. Én csak arra próbálok rávilágítani, hogy az értéksemlegesség szó többértelműsége rejlik meg abban, amikor valaki tudományos tevékenységként próbálja beállítani a formailag előíró kijelentések megfogalmazását. Amikor az orvos azt mondja, hogy ilyen és ilyen esetekben ilyen és ilyen gyógymódot kellene alkalmazni, akkor persze a tudományos meggyőződésére alapoz, de ebben az aktusban nem tudományt művel.

De a tudomány szó „helyes” használatáról szóló (preskriptív) terminológiai vita, mint minden terminológiai vita, szerintem értelmetlen is. Maradjunk a nyelvészetnél, és nézzük meg, mit is feltételez egy-két konkrét esetben az előíró hozzáállás...

ITT OLVASHATÓ