AZ ÚJ EURÓPAI JOBBOLDAL MELLÉBESZÉLÉSÉNEK ISKOLAPÉLDÁJA: TUSVÁNYOS

MÉRCE
Szerző: DOBRA ZSOLT LEVENTE
2018.08.03.

Egy elképesztően primitív elemi erő hangján szólalt meg Tusványoson az, amit a felszólalók egy újabb nemzeti szalagba csavart brandként tálaltak reflexiók nélküli fogyasztásra, vagyis az, amit ők az igazi jobboldalnak neveztek. De hogy jobban értsük, ismételjük el Kósa Lajos jövőbe néző mottóját: ami ami, az az!

Ha ez mégsem segítené eléggé a megértést, akkor induljunk ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója által megadott történeti támpontokból, pontosabban az általa felsorolt nevekből és ideológiai sallangjaikból: Konrad Adenauer, Robert Schuman, Charles De Gaulle, Helmut Kohl, José Maria Aznar, Nicolas Sarkozy és Margaret Thatcher. Ők a történelmi példaképek.

Nézzük csak meg Thatchert, aki a legkíméletlenebb neoliberális, munkásellenes „reformokat” vezette be az Egyesült Királyságban,

aki meghirdette az új angol kormányzati módit, amelynek neve: TINA (There is no alternative!), vagyis nincs alternatíva a kapitalizmusra, a neoliberális kormányzatra, az állami szolgáltatások privatizálására, a dolgozó-fogyasztó emberek összes tevékenységének áruvá alakítására.

Thatcher, aki a „gondoskodó állammal” vagy a jóléti állammal szembeni neoliberális hadjáratát rendületlenül úgy vezette Angliában, hogy tagadta a közpénz fogalmát és mindent bevetett a piaci liberalizáció teljes sikerre vitele érdekében. Közben a szakszervezetek jogait is megnyirbálta, és az 1984-85-ös bányászok sztrájkja kapcsán – miután azt a rendőri szervek bevetésével nyílt téri ütközetekkel szétoszlatta, majd utólag a helyszíni rendőri jelentések meghamisításával próbálták retusálni a történteket – azt nyilatkozta, hogy az országban az uralmat a parlamentáris demokrácia jelenti, nem a „csőcselék uralma” (rule of the mob).

Thatcher csak azt az ún. pragmatizmust folytatta, amelyet a második világháború utáni európai egyesítési projektben oszlopos szerepet vállaló Adenauer és Shuman kezdtek el a szabadpiaci alapon működő liberális demokrácia, valamint, ami ezzel ideológiailag is együtt járt, az antikommunista diskurzus konszolidálása érdekében. És akkor hogy került a liberális jobboldal vissza az Isten, haza és család jelszavakhoz, amelyeket egy konzervatív kultúrpolitikának a sajátos jegyeiként szokás emlegetni? (Azért mondom, hogy szokás, mivel ha nem mástól, Michel Foucault francia filozófustól és történésztől tudjuk, hogy a modernitás hajnalától kezdődően, a 17. századtól egyre hangsúlyosabban és fókuszáltabban érvényesültek olyan kormányzati szemlélet- és szerkezetváltások, amelyek a hétköznapi élet és a társadalom egyre több területét voltak képesek az államigazgatás irányítása és ellenőrzése alá vonni...

ITT OLVASHATÓ