AZ OKOSKODÁSRÓL

JÓREGGELT EURÓPA BLOG
Szerző: BENEDIKTY LAJOS
2018.08.05.

Van egy elképesztően okos és művelt ember az ismeretségi körömben, 60 éve találkoztunk először, 44 éve családtag is, azaz rokon (brrr). Szoktuk taglalni az okos és a buta fogalmát. Évtizedek óta visszatérő témánk, úgy vagyunk vele, mint Kant a szépséggel, van valami meghatározásunk, de nem tartjuk elég jónak. Ő például rendszeresen lefordítja a saját fogalomkészletének megfelelőre az általam használt buta szót, mert én hajlamos vagyok olvasott, művelt, okosnak gondolható embereket is butának tartani, ha a megnyilvánulásaik (szóban vagy tettben) ellenkeznek az értelmes és alkalmazkodó emberi viselkedéssel - rosszat például csak buta ember képes tenni, vegyük Teleki Pált, az akadémikus földrajztudóst, akiről mindenki azt tartja, milyen kiváló elme volt. Szerintem meg egy iszonyatosan buta alak, mert okos ember nem ír és nem ír alá zsidótörvényeket. Abban a kezdetektől egyetértünk, hogy a tanult gonosz mindig veszélyesebb a primitívnél, dehát ebben nem nehéz egyetérteni, Arisztotelész óta ez köztudott.

Engem a tanult buták zavarnak igazán, a kisebbrendűségi érzésüktől szenvedők, a félműveltek, akik az energiájuknak a legnagyobb részét gyűlölködésre fordítják ahelyett, hogy tanulni próbálnának azoktól, akiket gyűlölnek.

Gyerekkoromtól fogva gyűjtöttem az okos embereket, akik többet tudtak nálam vagy másképpen gondoltak folyamatokat és összefüggéseket, akik tudtak értelmeseket kérdezni, és akik ezekre a kérdésekre tudtak válaszokat. Kevés választ vagy csak egyet, ha a kérdés leírható volt a matematika nyelvén, és többet, érdekeseket, ha a feladat több felől volt megközelíthető. Akik ismerték az emberiség történetének egyik legokosabb alakját és az ő mondatát: "amit sohasem vontak kétségbe, az nincs bebizonyítva" (Denis Diderot). És akik ennek a mondatnak az értelmét alkalmazni is tudták. Volt egy barátom, régen meghalt, Szabó Évának hívták. A Rádióban dolgoztunk együtt évtizedekig, eleinte bátortalanul közeledtem hozzá, sokkal idősebb lévén nálam azon is csodálkoztam, hogy szóba áll velem. Aztán jóval később állandó vendégként írt jegyzeteket a Jóreggelt Európába, vagy beszélgetett a szavak értelméről. Ő jutott most eszembe, mindjárt mondom, miről, csak előbb ideteszek egy részt egy rádiós jegyzetemből, amit 2001-ben mondtam el, Éva halála után:

Szóba került – a szobámban, a munkatársaim között – hogy Éva volt az az ember, akit mindenki szeret, akinek nem létezhetik ellensége. Megkérdezték, min mosolygok. Mondtam azon, hogy Éva volt az az ember, akire azt mondják, hogy az isten jókedvében teremtette, akiben megvolt minden, amitől az ember embernek tekintheti magát, okos volt és jó, fényes elme, bizalmat és megértést sugárzott, szerette az esendőket és értette azokat is, akiket senki más nem értett.

Az ilyennek ne volna ellensége? Rengeteg. Minden ócskalelkű, torz alak, aki dúlni, pusztítani, megtorlást jövendölni jár a többiek közé, csak gyűlölheti a Szabó Éva körül áradó világosságot, ezek most fellélegeztek, na eggyel kevesebb. Én nem olvastam ezt a – mit tesz isten, név nélkül, nem postán, valószínűleg innen a Rádióból hozzám érkezett – levelet, az asszisztensem elolvasta, jók az idegei, de nem is az a baj, hogy ilyesmi előfordulhat, mondom, nem lepett meg. Hanem az a baj, hogy a megalázott és megszomorított ember jobban érti a korbács csattogását, mint a csöndes elfogadó szót. Előbb meghunyászkodik, aztán mikor látja, hogy csak be kell állnia a korbács csattogtatója mögé, akkor neki nem esik bántódása, onnan már nem fogja hallani Szabó Évát. Nem fogja hallani azt a halk, figyelmeztető hangot, amely most még talán idejében szól: vigyázz, a megkorbácsolandók listáján te vagy a következő, mert a korbácsosok csak a Szabó Éváktól félnek, tőled nem."...

ITT OLVASHATÓ