AZ EZREDFORDULÓ GENERÁCIÓJÁNAK ÚJ SZOCIALIZMUSA

MÉRCE
Szerző: BEN JUDAH
2018.08.06.

Szerkesztői jegyzet: az alábbi cikk Ben Judah írásának közepesen laza fordítása. Az angolszász, elsősorban brit és amerikai baloldal újjászületéséről és lendületéről szól. Elsőre sok fogalom paradoxonnak fog tűnni (pl. fiatal szocialisták…?), de éppen ezért lehet érdekes nekünk, magyaroknak is. Ami az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában lejátszódott az elmúlt pár évben, korábban teljesen elképzelhetetlen lett volna — és semmivel sem volt kisebb csoda, mintha ugyanez Magyarországon történt volna (vagy történne) meg. Éppen ezért fontos, hogy ne is csodaként tekintsünk rá.

Már az első jelek alapján fel lehet ismerni: rózsa-emotikonok, kirohanós podcastok, Jacobin-előfizetések, és Alexandria Ocasio-Cortez-retweetek. Ez az ezredforduló generációjának szocializmusa. De miben különbözik a régitől?

Spoiler: mindenben. Az Y-generáció szocializmusa ugyanis — Jordan Peterson és társai neosztálinista „kulturális marxizmust” emlegető ijesztgetéseivel szemben — teljesen más és új ideológiai alapokra épül.

Ennek a vakmerő, fiatal baloldalnak új osztálytudata, forradalmisága és demokratizmusa van.

I. Osztály

Ennek a generációnak az elsődleges küzdelme nem a szülőktől örökölt osztályharc. A korábbi generációk számára a szocializmus elemi része volt, hogy azt egy hegeli szellemben idealizált munkásosztály valósítja meg. Az ellenség a középosztály és a polgárság volt, a maga hatalmasságával és gőgjével — pontosan tükrözve Marx 19. századi leírásait az osztályhatalomról. Ez ma már nincs.

Az ezredforduló generációjának szocializmusát a „mi vagyunk a 99%” szlogen határozza meg.

„Egy dologban biztos vagyok”, mondja David Graeber, a Bullshitmunka c. könyv szerzője: „amikor azt javasoltam, hogy nevezzük magunkat ’a 99 százaléknak’, pontosan tudtam, mire gondolok.” A Zuccotti Park-béli tüntetések [azaz az Occupy Wall Street — a szerk.] nyomán híressé vált szlogen új értelmet adott az osztályhatalomnak.

„A ’mi vagyunk a 99%’ egy kompakt, önmagát magyarázó osztályelmélet az elpénzügyiesedett politika világára. Egy új módja annak, hogy osztályhatalomról beszéljünk a pénzügyi kapitalizmus kontextusában. A lényeg: a legfelső 1%-on kívül mindenki rosszul jár — ez teszi lehetővé, hogy túllépjünk a hagyományos baloldali politizálás begyepesedett határvonalain és egy új egységet kínálhassunk mindenkinek.” Az 1%-ot nevezték meg ellenségként, és ezzel tágra nyitották a baloldal kapuit. Bárki lehetett szocialista — kivéve Sheldon Adelsont [milliárdos amerikai republikánus donor].

„Már egy ideje szó volt az 1% gondolatáról,” mondja Graeber. „Az Occupy idején az fogott meg minket igazán, hogy az az 1%, amely a gazdasági növekedés minden gyümölcsét élvezte, ugyanaz az 1% volt, amely szinte az összes politikai kampányt finanszírozta. Az lett a meghatározásunk, hogy ’ők’ azok, akik a hatalmukat vagyonra fordítják, és a vagyonukat hatalomra.”

Ez az újfent népszerű szlogen több évtizednyi szocialista gondolatot tört meg. A lemorzsolódó középosztály többé nem a gazdagok természetes szövetségese volt; nem élvezte a felső tízezer védelmét. A legfelső 1% áldozatai között voltak azok az emberek is, akik középosztálybelinek néztek ki, középosztálybeliként gondoltak magukra, és középosztálybeli munkával keresték a kenyerüket — és akiket újabban fojtogatott a lakáshitelük és a gyerekeik bizonytalan jövőjének finanszírozása.

„Szerintem nincs ezen elég nagy hangsúly: az Occupy hatalmas változást hozott a köztudat osztály- és kapitalizmusképében,” mondja Graeber.

A Zucotti Park-béli tüntetések egy hosszú, lassan érő változást indítottak el a baloldalon.
A személyes élményekből és a közös fellépés lendületéből kiindulva az Occupy tartós társadalmi erővé vált és számos weboldalt, magazint, aktivistát, twitter-közösséget, és értelmiségit hagyott maga után — egy mozgalmat, amely sikeresen át tudta írni a popkultúrát.

És ez fontos változás: 2016-ban a harminc alatti amerikaiak pozitívabban ítélték meg a szocializmust, mint a kapitalizmust — 42–32 százalék a meccs eredménye.

„Honnan veszik?” — kérdezi Graeber. „Az amerikai tévében nem láthattak soha sehol semmit, ami bármi pozitív üzenetet hordozott volna a szocializmusról — szóval ennek mindenképpen társadalmi mozgalmakból kellett jönnie. És ez az Occupy hagyatéka.” A szlogen mögött rejtőző gondolat a szupergazdagok elleni szövetséget veti fel. Nincs többé munkásosztály kontra burzsoázia. A kertvárosi devizahiteles nem ellenség. A befektetési alapkezelők viszont azok.

„Amikor arról beszélnek nekem emberek, hogy az Occupy elbukott, mert nem szervezte meg magát ugyanúgy, mint a Tea Party [a 2007–2009 körül felemelkedő, alulról szerveződő, majd a mainstream jobboldal által pár év alatt bedarált libertariánus-konzervatív mozgalom] és nem próbált meg törvényeket hozni, mindig az a válaszom, hogy mi nem is ezt próbáltuk elérni. Mert hát persze, hogy hosszú távú változást akartunk elérni. És úgy tűnik, hogy ez viszont bejött.”

Ez tette lehetővé, hogy a fiatalok szocializmusa középosztálybeli mozgalommá váljon. Ez az osztályharc Elon Musk és társai ellen szól, nem a rozsdásodó kertváros ellen. Viszont a jobboldal közben teljesen más műsort néz, és miközben jobboldali médiumok sora azzal akarja „leleplezni” az Amerikai Demokratikus Szocialisták tagjait, hogy középosztálybeliek, ez a mozgalom követőit egyáltalán nem zavarja. Netán arról akarnának beszélni, hogy Alexandria Ocasio-Cortez egy kertvárosi házban nőtt fel? Akik szerint ez ellenérv, azok pont a lényeg 99%-át nem értik...

ITT OLVASHATÓ