A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA.: GYÁVASÁGOM TÖRTÉNETE

OFOE BLOG
Szerző: VASS JUDIT
2018.08.25.

„Morduljak, ne morduljak?” „Szóljak, ne szóljak?” – a tanár örök dilemmája, vagyis neveljek, ne neveljek? Rámozduljak, vagy hagyjam annyiban, majd megtanítja az élet?

A tanár akkor is nevel, ha nem akar, vagy ha kifejezetten elutasítja ezt a szerepet. Az oktatás és nevelés elválasztása a kontárság netovábbja. Mert az igaz, hogy a tanítás szolgáltatás, de hol az az üzlet, amelyikben számon kérhetik rajtam, hogy abban a ruhában járok-e, amit tegnap ott vásároltam?

Az osztályban, pusztán azzal, ahogy az ajtón belépsz, a hanghordozással, azzal, ahogy helyzetekre reagálsz, ilyen vagy olyan magatartást közvetítesz, pozitív vagy negatív élményt teremtesz – hatással van a diákra, tetszik vagy nem: nevelő hatással. Például követi vagy elutasítja – akarod vagy nem, formálod a világhoz, az emberekhez való viszonyát. Szóval, hagyjuk a fából vaskarikát! Tetszik vagy nem, bizony nevelünk, ezért nincs kibúvó: morális felelősségünk van. Morduljak, ne morduljak? Mondjam, ne mondjam? Mivel teszek jót?

A második hétre elkülönültek az arcok, már nemcsak az osztályban tudtam beazonosítani őket, de a folyosón is. Nem voltam osztályfőnök, ezért nem mozdultam rá a nem-köszönőkre, csak mosolyogtam rájuk, de azért belül dohogtam. Végül is 14-15 évesek. Csak nem kezdjük az újrapelenkázással? Hol voltak a szülők, az általános iskola, hát mivé fajul a világ?

Leginkább X bosszantott. Az órán a jótanuló készséges tekintetével jelentkezik, mindig naprakész, a folyosón meg vagy köszön, vagy nem. Ez zavarba hozott, kevés volt a dohogás, napokig gyártottam a forgatókönyvet, hogyan reagáljak. Most mit tegyek? Tegyek?

Hagytam annyiban, de hogy az egyik szünetben még oda is jön hozzám kérni valamit, másnap meg nem köszön – hát ez már kiakasztott, de nem szóltam. Hetedik érzék.

Aztán egyszer csak szembejött ketten. Ja, hogy ikrek.

ITT OLVASHATÓ