Szerző: Határátkelő / Feketerigó
2018.08.03.
Az utóbbi években nyaranta rendszeresen jönnek a hírek arról, hogy micsoda munkaerőhiány van a Balatonon, nincsen szakember, mert aki volt vagy lenne, az Nyugatra ment dolgozni. Ami persze sok szempontból igaz is, ám a helyzet ennél kicsit bonyolultabb, mint az Feketerigó (aki maga is vendéglátósként dolgozik) posztjából kiderül. Ami talán kicsit eltér a megszokott határátkelős írásoktól, de szerintem nagyon érdekes és fontos problémát boncolgat.
„Évek óta hallani, hogy nincsen, aki dolgozzon a balatoni vendéglátásban. Hiány van pincérből, szakácsból, mosogatóból, kisegítőből, bártenderből.
Idén, nyár elején azonban valamiféle hisztéria tört ki a médiában. Riportok, cikkek, internetes bejegyzések sokasága jelent meg a témával kapcsolatban. Nekem legalábbis úgy tűnt, hogy ez a cirkusz az eddigi évekhez képest sokkal hangosabb volt.
Nagyon aranyosak voltak az önmagukat újságíróként definiáló emberkék, akik ezeket a riportokat készítették, vagy cikkeket írták. Egy igazi újságíró ugyanis az okokat is megvizsgálta volna, és nem csak azt szajkózza, hogy nincsen szakember a Balatonon.
Ezzel most nem azt akarom mondani, hogy én valamiféle profi újságíró lennék, mert nem vagyok az. Viszont vendéglátósként belelátok és részese vagyok olyan dolgoknak is, aminek egy szakmán kívül álló újságíró nem.
A másik. A médiában csak a pénz oldaláról közelítették meg a problémát. Pedig a probléma eléggé sokrétű. Nem lehet, azzal lerendezni, hogy tessék, itt van, havi 300 ezer forint, dolgozzál ezért napi 12-14 órát, heti hét napban, két és fél hónapon át. Nem fog menni.
Fontos tisztázni azt, hogy pontosan miből is van hiány. Szakemberből vagy, nem szakmabeli, esetleg minimális tapasztalattal rendelkező munkavállalóból. A szakember nyilvánvalóan az, aki tanulta ezt a szakmát, mondjuk nyelvet vagy nyelveket beszél, sok éves tapasztalattal rendelkezik, akár külföldi tapasztalata is van, tud bánni az emberekkel, elhivatott, stb. De nem rabszolga, és nem hülye...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.