"A KIRÁLYI UDVAR A FONTOS"

TÖRÖKGÁBORELEMEZ BLOG
Szerző: ABLONCZY BÁLINT, TÖRÖK GÁBOR
2018.08.03.

Annak, aki szereti a vélemények és értelmezések szabadságát, sokféleségét, minden sajtótermék eltűnése rossz érzés. Mindig csodálkozom azokon, akik képesek kárörvendeni akkor, amikor valami megszűnik - legyen az akármilyen politikai oldalhoz tartozó -, ami korábban létezett, ahol emberek írtak, beszéltek, kérdeztek, hogy aztán munka nélkül maradjanak. Ugyanakkor soha nem éreztem úgy, hogy ilyenkor értelme lenne látványosan protestálni: a piac nagyon is látható keze vagy éppen a politikai széljárás ellen nem nagy szavakkal, hanem tudatos vásárlással vagy felelős szavazással lehet érdemben fellépni. Most sem tiltakozásként írom tehát ezeket a sorokat, inkább csak személyes szimpátiámból: ha volt olyan sajtótermék, amely igazán közel állt hozzám, az egyértelműen a most megszűnő Heti Válasz. Akkor is nagyra tartottam a lapot és az újságíróit, amikor nagyon is Fidesz-közeli lapnak számítottak; évekig úgy írhattam cikkeket hozzájuk, hogy soha, senki nem kért kisebb-nagyobb módosításokat, engedményeket. Ugyanez igaz volt később is, amikor az Orbán-Simicska páros évtizedes együttműködésének befejezését követően a lap politikai megítélése drámaian megváltozott. Kiváló, és ami legalább ilyen fontos, tisztességes újságírókat ismerhettem meg közben, akiknek a véleményét, munkáját, erkölcsiségét nem a politikai elvárások határozták meg. A jövő heti lapszámba Ablonczy Bálint készített velem egy "utolsó" interjút, ami azonban már nem fog megjelenni. A szerkesztőség és a szerző engedelmével ezért itt közlöm. Köszönök mindent, Heti Válasz!


„Most valami olyasmi jött létre, ami nemcsak az elmúlt évszázadok magyar történelmi valóságához, de a politika természetéhez is közelebb áll” – mondja az „orbánizmus rendszeréről” Török Gábor. A politológus arról is beszél, mikor teniszezik legközelebb Lázár Jánossal, és miért gondolja az ellenzék, hogy még a harcmezőn áll.

Ablonczy Bálint ablonczy.balint@hetivalasz.hu

Van annak értelme, amire most mi készülünk?

Miért, mire készülünk?

Egy politológus és egy újságíró beszélget a politikáról, miközben minden lényeges kérdés hosszú időre eldőlt. Kétharmados Fidesz-győzelem áprilisban, lehengerlő kormánypárti sikerek az időköziken. Az egész ország egy nagy Szerencs, ahol a kormánypárt jelöltje volt az egyedüli induló a minapi polgármester-választáson.

A politikáról való beszélgetésnek lehet értelme, a kérdés csak az, hogy tétje van-e. Úgy látom, a miniszterelnök az áprilisi választáson nem egy újabb csatát, hanem a háborút nyerte meg. Középkori analógiák jutottak eszembe a harmadik kétharmad után. A helyzet kicsit olyan, mint Károly Róbert idejében: amikor a király hosszú küzdelem után legyőzte a trónbitorlókat meg a tartományurakat, mindenki szépen hazament, és hosszú időre megszilárdult a központi hatalom. Amíg a király politikai értelemben egészséges és legitim, addig a hatalmi kérdés nem merül fel érdemben − így a nyilvános politikai okoskodás értékét is alacsonyra kalibrálom. Olyan mértékben rendeződnek a hatalomhoz kapcsolódó intézmények, erőforrások, személyi erőviszonyok, hogy a tét most nem lehet kérdés.

Amikor ennyire egyeduralkodó egy politikai erő…

Inkább egy ember.

…szóval egy ember, akkor a politika nem helyeződik át a táboron belülre? A nyári jobboldali kultúrharc nem arról szól, hogy ellenfél híján rendszeren belül törnek ki konfliktusok?

Ezek a viták nem a főhatalomról szólnak. Megint a középkori analógia jut eszembe: ez az udvaron belüli politika. Az udvar nagyon fontos kifejezés, mert egyedül ez lényeges most Magyarországon; politikailag irreleváns, hogy mi van az ellenzékkel, vagy mi miről beszélgetünk. A szereplők számára annak van tétje, hogy az udvaron belül ki emelkedik, ki süllyed, ki kapja meg a javadalmakat – ám még ezek az ügyek is lényegtelenek a főhatalom szempontjából. Márpedig az elmúlt 28 évben folyamatosan erről beszéltünk; meg kell szokni, hogy ez most jó ideig nem lesz téma. A mostani helyzet még a dualizmus vagy a két világháború közötti rendszertől is különbözik: azok a konstrukciók nem egy személyhez kötődtek. Élettartamuk nem függött az éppen domináns személyiség, mondjuk Tisza Kálmán vagy Bethlen István sorsától. Most viszont azt érzem, a főhatalom kérdése egyedül attól függ, hogy a király a trónján tud-e ülni...

ITT OLVASHATÓ