Szerző: BARÁT JÓZSEF
2018.08.06.
Az idén sokkal kevesebb polgári peres kereset érkezett a bíróságokra, mint a korábbi években. Ráadásul a statisztikában befejezettként számon tartott ügyeknek több mint a harmada valójában el sem kezdődött, pontosabban úgy ért véget, hogy a bíróságok – ilyen-olyan formai hibákra hivatkozva – visszautasították a perindítási kérelmeket. Az arány várhatóan romlik majd, mert a kérelmek többségének esetében még nem járt le a három hónapos visszautasítási határidő. Az új Polgári perrendtartás (Pp.) bevezetésétől a törvényhozó az ügyintézés gyorsulását várta. Egyelőre hiába. A jogi szakmában viszont általános a meggyőződés, hogy az új szabályok olyan komoly akadályokat gördítenek a perindítás elé, hogy az veszélyezteti az állampolgárok jogérvényesítéshez és tisztességes bírói eljáráshoz fűződő jogát.
A pereskedés körülményeit meghatározó törvény reformján 120 szakértő három éven át dolgozott legjobb tudása szerint. A kodifikációs főbizottság elnöke az ELTE eljárásjogi tanszékének egykori vezetője, egyben az Alkotmánybíróság korábbi elnöke, Németh János volt. A bizottság javaslatait azonban utóbb félretették, bennfentesek szerint alaposan el sem olvasták. A „százhúszak” utolsó érdemi megszólalása az volt, amikor Trócsányi László igazságügyi miniszter törvényjavaslatát kodifikációra alkalmatlannak nyilvánították. A miniszter törvénytervezetét maguk a képviselők sem tarthatták jónak, hiszen a törvényalkotási bizottságtól a zárószavazás előtt 129 oldalnyi módosító javaslat érkezett. Ezt Kadlót Erzsébet ügyvéd, a Magyar Kriminológiai Társaság főtitkára lapunknak úgy kommentálta:
– Ilyen tömegű módosító indítvány a tapasztalatok szerint sohasem segít egy törvényen, legfeljebb az esetleg még tapasztalható koherenciát veri szét.
A Trócsányi-féle törvény 2016 novemberében ennek ellenére simán átment a kormánypárti szavazógépen. Magyar György ügyvéd a 168 Órának nyilatkozva összehasonlításként felidézte az új Polgári törvénykönyv megalkotásának folyamatát. Azon a kodifikációs bizottság 12 éven át dolgozott, és ennek a munkának az eredménye jelent meg a törvényben. Magyar szerint a NER rendszerében sajnos olyan alapvető jogszabályok, mint a Pp., hasonlóan rapid durrbele stílusban készülnek, mint egyes hirtelen felindulásból elkövetett, névre szóló „lex X. Y.” jogszabályok, amelyekről tudjuk, hogy velük egyes személyeket vagy csoportokat akarnak büntetni, esetleg jutalmazni.
Az új kódex elfogadására természetesen szükség volt. A tavaly még hatályos polgári perrendtartást 1952-ben fogadták el. Olyan kulcsfontosságú jogszabályról van szó, amelynek alapján évente csaknem 250 ezer per és több mint egymillió nemperes eljárás indul. Mint Magyar György felidézte: elfogadhatatlan volt, hogy korábban egy-egy válóper is el tudott tartani nyolc évig, ha a felek nem értettek egyet sem a gyermek elhelyezésében, sem a lakás, sem a vagyon ügyeiben. Mire véget ért a bíróság előtti huzakodás, már mindkét fél berendezkedett egy új életformára, új házastársakkal éltek, új gyermekeik születtek, új vagyontárgyakat szereztek, ráadásul a közös gyermek közben nagykorú lett. Holott az időtényező nyilvánvalóan kulcskérdés a magánemberek pereiben.
Az új törvény az egész folyamatot a jogviták gyors lezárásának céljából alakította át. Úgynevezett osztott perszerkezetet hozott létre, amelynek lényege, hogy az előkészítő, más néven perfelvételi szakaszban írásban kell kommunikálni a bírósággal. A felperesnek egy húszoldalas, igen bonyolult kérdőív kitöltésével kell előre közölnie a bíróval, hogy mit milyen indokokkal szeretne elérni. Az alperesnek a kereset ismeretében 45 napja van arra, hogy szintén kérdőíves módszerrel válaszoljon. Ez után – ha a bíró nem utasítja vissza a keresetet – a perfelvételi tárgyalás következik, ez az utolsó alkalom arra, hogy a felek előadhassák a bizonyítékaikat, érvelésüket. Amikor ez megtörtént, a bíró nyomban megkezdheti az érdemi szakaszt, és akár határozatot is hozhat.
– Az elvárások szerint úgy kell beadni a keresetet, és a perfelvételi tárgyaláson úgy kell megtenni a nyilatkozatokat, mintha minden lehetséges bizonyítékkal tisztában lennénk – mondja Kadlót Erzsébet. De egy tanúbizonyítás kimenetelével vajon hogyan lehet előre tisztában lenni? Szerinte ez olyan elvárás, amelyet csak az „életből felmentett” jogalkotó találhatott ki. A jogszabállyal egyéb bajok is vannak. Az ügyvédnő szerint a törvény a peres fél saját érdekével ellentétes cselekedetet vár el, amikor bevezeti a „feltárási kötelezettséget”. Valakinek, aki például tagadja, hogy kölcsönt vett volna fel, ki kellene adnia az átvételi elismervény nála lévő példányát. Életszerű ez? Kadlót Erzsébet szerint a „feltárási kötelezettség” előírása eleve sérti az úgynevezett rendelkezési elvet, amely minden polgári eljárás veleje. Ez azt jelenti, hogy a per a felek rendelkezése alatt áll, a bíróság abban a körben dönt, amit a felek kérnek, olyan bizonyítékok alapján, amelyeket a felek elé tárnak.
– Kiöntötték a fürdővízzel a gyereket. Ha egy új jogszabály szigorú, az nem baj, de ha az alkalmazása túl merevvé válik, az káros – sommáz Magyar György.
Korábban az ügyvédek évekig pereskedtek, taktikáztak, játszmákat folytattak, módosították a kereseteket, most viszont rögtön az előkészítő szakaszban ítéletképes érvelésre lenne szükség. Az ügyvédeknek előre tudniuk kellene számos olyan tényt, ami korábban csak a per során derült ki. Még nem ismerik az alperesi védekezést, de máris meg kellene nevezniük a szakértőket. Ráadásul a felperesnek minden kártyáját előre ki kell terítenie, ami óriási előny az ellenérdekű fél számra.
– Ha minden így marad, mint ahogy most van, akkor a per eleje egyben a per végét is jelentheti, mert ha valaki például rosszul választ jogcímet, akkor is nagy csalódás érheti, ha netán megnyeri a pert – érvel Kadlót Erzsébet. Ha például egy hamis meghatalmazással eljáró, rosszhiszemű álképviselő valakinek eladja a lakását, akkor nem mindegy, hogy a károsult a szerződés érvénytelensége vagy kártérítés miatt indít pert. Az érvénytelenség ugyanis olyan szankció, amire bíróságon kikényszeríthető pénzügyi követelést nem is lehet alapítani...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.