2018. augusztus 6., hétfő

A GANG, AHOL ÉLÜNK

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2018.08.06.


Ha volna MSZP igazából, mint ahogyan nincs, és nemcsak ilyen lufi felszínén imbolygó ismeretlen halmazállapotú izé lenne, amiképp az összes többi, cafatokban lógó úgynevezett ellenzéki párt is, akkor nem beszélne a körmét reszelgetve hülyeségeket, mint valami lökött nyúl. (Tessen elképzelni a decens képet!) S akkor még hihetnénk azt is, hogy lesz egyszer máshogyan, de ezt a jogunkat már régen eljátszottuk. Mi választottuk magunknak a fideszéket, ha nem is mindenki, de ezek szerint éppen elegen, hogy örök időkre.

Ennek az MSZP-nek például egészen hóbortos ötletei vannak. Most például követeli (sic!), hogy a kivándorlás megfékezésére állítson fel válságstábot a kormány. Sőt és pláne: szorgalmazzák, hogy a Miniszterelnökségen jöjjön létre olyan államtitkárság, amely kezeli ezt a válságot, és a jövőben mindenféle gyönyörökkel itthon tartja a világgá indulni készülő fiatalokat. – Ilyen alapon azt is kérhetnék, hogy Orbán mondjon le, vonuljon önként börtönbe, és adja át a királyság kulcsát kékszegélyű kistányéron egyenesen Gyurcsánynak. Ne szórakozzunk már egymással, ha lehetne ilyet kérni.

Orbán még azt sem ismeri el, hogy egyáltalán van kivándorlás, naponta szállnak a légben a győzelmi jelentések, hogy ez a világ a lehetők legjobbika, a népek benne permanensen mosolyognak, ilyenek. S már hogyan hozna létre az ellen államtitkárságot ami szerinte nincs is. Így ez az MSZP-s sóhajtás, amit tamtam püfölésnek óhajtanak beállítani, csak annyi és annyit is ér, mint az összes többi, hogy monnyon le, vagy hozzon nekem virágot. Nehéz nekem felfognom, hogy nem értik, azt a monolit hatalmi masszát, amely a Fidesz, nemhogy megbontani, még csak megkaparni sem képesek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.