Szerző: MAGYAR IDŐK / SZTÁRKLIKK
2018.08.26.
A Csongrád Megyei Főügyészség már a jövő héten indítványt tehet a 6,3 milliárdos költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba elleni kényszerintézkedéssel kapcsolatban, és ősszel vádat is emelhetnek az ügyben – írja a kormánypárti Magyar Idők „az eljárásban részt vevő ügyvédekre” hivatkozva.
„A nevük elhallgatását kérő védők szerint” az ügy huszonegy gyanúsítottja közül már csak Czeglédy Csabát tartják fogva, és várható, hogy a főügyészség ennek a fenntartását fogja indítványozni.
A kormánypárti lap a nyomozást folytató adóhatóság adataira hivatkozva azt írta, hogy „a Czeglédy vezette bűnszervezet” 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely az érdekeltségében álló Human Operator Zrt.-n keresztül diákmunka-közvetítéssel foglalkozott. Az ügyészség szerint az iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót és a személyi jövedelemadót nem vallották be, illetve nem fizették meg...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.