Szerző: PAP SZILÁRD ISTVÁN
2018.08.27.
Constantin Dobrogeanu-Gherea[1] (1921)
„Előbb elhitték, hogy a világ egyik napról a másikra elpusztul, mint azt, hogy megváltozik. Beszédes néni egy fizetett szociológus meggyőződésével vallotta, hogy uraknak mindig kell lenni, de azon a tavaszon, amikor a Halley-üstökös megjelent, nem vetett babot, mert őszre úgyis vége lesz mindennek.”
Illyés Gyula: Puszták népe (1936)
“Könnyebb elképzelni a világ végét, mint a kapitalizmus végét”
Mark Fisher: Capitalist Realism (2009)
Nagyon nehezemre esik vitába szállni Kapelner Zsolt amúgy is kiváló eszmefuttatásainak legfrissebb, és egyik legélesebb darabjával. Nehezemre esik, mert alapvetően mind elméleti állításaival, mind a – nagyon is empirikus – fenyegetések természetrajzával egyetértek. Osztozom afölötti félelmében, hogy a kortárs baloldal betagozódik az egyre brutálisabbá váló posztfasiszta fősodorba, ahogyan vele együtt irtózom a fejét itt-ott felütő kvázi-sztálinista anti-moralizmustól is, mely az ideológiakritika eszköztárát használva, az uralkodó társadalmi rend fenntartását szolgáló diskurzusminták leleplezésével párhuzamosan – mintegy az újszülöttet a fürdővízzel kiöntve – a moralitás teljes tagadását kultiválja.
Hogy ezen alapvető egyetértés ellenére mégis vitába szállok, azt főként a beszélgetés továbbvitelének szándéka motiválja, illetve az a tény, hogy néhány jelentős ponton nem kellőképpen kifejtettnek érzem Kapelner Zsolt érvelésének előfeltételezéseit, és a vita eszközével próbálnám kideríteni, vajon ezekben a premisszákban is egyetértünk-e, és hogy mindebből mi is következik a baloldali politikai gyakorlat számára...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.