Szerző: Az Én Pénzem
2018.07.27.
Sokan baleknak tartják azokat, akik csak új kocsit hajlandóak beszerezni. Ők viszont arra hivatkoznak, hogy a használt autók jókora kockázatot jelenthetnek. Nem igazságot téve a két tábor között (a dolgot az anyagi lehetőségek is befolyásolják) az tény, hogy rá lehet fizetni a „másoktól levetett” kocsikra.
A háromezer hazai, használt autóval foglalkozó kereskedésből 800-1000 működhet megbízhatóan – állította korábban a piac átvilágításába belekezdett cég. Ők jellemzőnek találták például a „fantomkészletet”, vagyis amikor a csak ígéretként létező autókat árusítják előleg vagy foglaló bekérésével. A dolog tétje egyre magasabb, hiszen a friss számok szerint a magyarok sohasem vettek annyi használt autót, mint manapság.
A Budapesti Békéltető Testület nemrégiben arról számolt be, hogy az elmúlt időszakban megszaporodtak a használt autót vevők panaszai. Többen nem mentek sokra azzal, hogy ide fordultak. Mint ugyanis a Békéltető megállapította: gond, hogy a vásárlók nem kellő alapossággal böngészik át a szerződéseket. Később pedig nem lehet már olyan hiba miatt reklamálni, amit ismertek a vásárláskor. Pontosabban, ismerniük kellett volna.
Az eladás is lehet kockázatos. Mint arról tavaly írtunk: hiába adta el négy hónapja a gépkocsiját, és jelentette ezt be már másnap a kormányhivatalnál olvasónk, csak kapta a parkolási bírságokat korábbi autója után, mert a vevő nem íratta át saját nevére...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.