Szerző: LENDVAI PÉTER
2018.07.14.
- A közönségnek az kell, amit adsz
- Az izgalmas interjúkat kidobták az ablakon
- Arra kíváncsi, hogyan készülnek Orbán beszédei
- A vénülés fortélyait akarja megírni
- Kiborul a Sorosozáson
Mondhatom ugye azt, hogy műfajt teremtettél, de hol van ez az iskola most?
Az ember kinövi az iskolát, az iskola is kinövi őt. Azt pedig nem tudom, hogy ma van-e egyáltalán iskola. Én nem nosztalgiázok, attól igyekszem magam megóvni, tőlem nem hallasz olyasmit, hogy bezzeg a mi időnkben, jaj mi mennyivel jobban csináltuk, mennyivel minőségibb volt, nem én ilyeneket nem mondok. Más világ van. Arra, amit én és a kollegáim annak idején csináltunk, nyilván kevesebb az igény. Van persze igény, hiszen akadnak ilyen típusú műsorok, de nyilván sokkal kevesebb, mint a mi időnkben. Ha nagyon cinikus akarok lenne, akkor azt mondanám, hogy ma a műsorvezetőket castingon választják ki. Két modell, egy táncdalénekes – ők adják a választékot. Ez számomra annyira fura, hogy ilyen létezik. De létezik, bár olyan is. Sebestyén Balázzsal csináltam egy interjút, és azzal kezdtem: két különbség van közöttünk, te fiatal vagy, én öreg, nekem van egy szakmai múltam, neked lesz. Ezt annak kapcsán is mondom, amire rákérdeztél, hogy hol van az az iskola, nos az az iskola megszűnt.
De újra nekifutok: te nőtted ki az iskolát, vagy az iskola nőtt ki téged?
Mi változott a mi szakmánkban? A te interjúid nem rövid beszélgetések voltak, te arra törekedtél, hogy fölnyisd a partnered. Erre ma már nincs igény, vagy idő? Mi nincs?
Szerintem volna még rá igény, bár a szakmabeliek egy része azt mondja, hogy a közönségnek nem ez kell. Nekik Való világ kell, például. Pedig szerintem nem így van, a közönségnek ugyanis az kell, amit adsz. Amit nem adsz, azt a közönség nem tudja, hogy létezik. Ha csinálnának a tévék, rádiók komoly interjúkat, biztos vagyok benne, hogy másnap téma lenne az emberek között. De a tévék, rádiók nem kérnek ebből. Pedig a nyugati kereskedelmi tévékben ilyenek vannak. Színvonalas, izgalmas vitaműsorok, nagyon izgalmas interjúk, de ezeket, itthon kidobták az ablakon.
Azért dobták ki, mert minden átpolitizálódott? Vagy mindenkiben és mindenütt a megfelelni vágyás működik?
Én ezt a kettőt nem keverném össze. Az, hogy a politika az egész életünket, akarva akaratlanul behálózza – a politika akarja, a befogadó részéről akaratlanul, társaságok verődtek szét emiatt -, de mi itt most szakmázunk, ennek semmi köze a politikához. Nem azért csinálsz velem interjút, mert én egy liberális gondolkodású ember vagyok, hanem azért, mert kíváncsi vagy rám. Ki lehet kerülni a politikát, figyelmen kívül lehet hagyni.
Te kikerülted?
Én ki. Abszolút érdeklődő, hírfogyasztó vagyok, de soha nem csináltam közvetlen politikai műsorokat. Azért nem, mert akkor valahova le kell tenned a voksod, a kérdéseidben ez benne van, és én ezt sose akartam. A rendszerváltás előtt a műsorainkban üzengettünk. Egy-egy mondattal, és ha az átment, akkor boldog voltál. Mondok egy példát: volt egy műsorom, Miért volt a címe, és egy alkalommal a Moszkvicsról beszélgettünk, hogy vajon miért csak négy személyre vizsgáztatták, tán kicsi, vagy mi? Szóval kekeckedtünk, egészen addig, míg a hivatalos embert meg nem szólaltattam. Őt komolyan kérdeztem és komolyan hallgattam, azt hazudta, amit csak akart, majd, amikor véget ért a beszélgetés, illetve az a műsorblokk, fütyürészéssel választottam el az új témától, mintegy jelezve, hogy mi volt a véleményem a nyilatkozó szavairól. Ettől ez a műsor egy fura gellert kapott, azt üzente, hogy én fütyülök rátok. Nos, az ilyeneknek tudtunk annak idején borzasztóan örülni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.