2018. július 25., szerda

TRUMP ÉS BANON NAGYON NEM ÉRTI KÖZÉP-EURÓPÁT - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2018.07.25.


- Európának meg kell találnia a választ a lakosság migrációs aggályaira, mert különben nagy bajba kerül, noha jelenleg nincsen bevándorlási válsághelyzet

- Van, ahol komolyan veszik a keresztény értéket: az idegengyűlölő jelszavak miatt zuhan a CSU taglétszáma

- Az unió nem támolyoghat bele alvajáró módjára egy újabb válságba, nagyon oda kell figyelni az EP-választásokra. Amivel Bannon próbálkozik, az reménytelen, de veszedelmes

The Times

A vezércikk szerint Európa gyakorlatilag túl van a migránsválságon, az érkezők száma jó 70 %-kal csökkent a 3 évvel ezelőtti csúcshoz képest, ám az EU továbbra is bizonytalan, hogy miként reagáljon az emberek aggályaira. Azaz a helyzet politikailag súlyosabb, mint bármikor korábban. Ily módon igen komoly az esélye annak, hogy a szélsőjobb kerekedik felül a közelgő nemzeti, illetve európai választásokon, hacsak a vezetők addig ki nem találnak valamit. Ehhez kis lépés az a brüsszeli javaslat, hogy az unió 6 ezer eurós fejpénzt fizetne a déli államoknak a menekültek után. Ennél azonban több kell, mert a populista olasz belügyminiszter az ország kikötőinek lezárásával fenyegetőzik. Retorikája riasztó, de attól még törődni kell az olasz szavazók panaszaival. Joggal érzik úgy, hogy Brüsszel magukra hagyta őket, miközben a dublini rendszer bünteti őket.

Nem ők az egyetlenek, akik elégedetlenek a menedékjog szabályozásával. Merkel sorsa nemrégiben hajszálon múlott. Az osztrák kancellár szintén megvillantja a populizmust. Kurz az arra kész államok szövetségére hívott fel az illegális migráció ellen. A magyar bujtogató, Orbán Viktor osztja az aggályokat, de ő nem sok segítséget jelent Ausztriának, illetve Olaszországnak, mivel ellenez bármiféle megoldást, amelynek értelmében országának több menekültet kellene befogadnia. A gond ott van, hogy mitévő legyen az EU azokkal a menekültekkel, akik már bejutottak Európába. Itt pénzzel nem lehet segíteni. Az olasz elutasítás jelzi, hogy kemény küzdelem következik a dühös választók megnyerésére.

Spiegel

Bajban a CSU, mert a kereszténydemokratákkal kirobbantott migránsvita, illetve a kemény hang elriasztotta a párt sok hívét. Sorra lépnek ki ősrégi helyi tisztségviselők, valamint egyszerű párttagok, és ez veszedelmes az őszi tartományi választás előtt. Hozzávetőleg 50 év után majdnem távozott a keresztényszociálisok egyik parlamenti képviselője is, aki annyira elidegenedett, hogy feltette a kérdés: ez még az ő pártja? Göppel azzal vádolja a CSU vezérét, valamint a bajor miniszterelnököt, Seehofert és Södert, hogy keresztény politikus létükre átvették a szélsőséges AfD jelszavait. Megfeledkeztek a polgári tisztességről, mind a menekültekkel, mind a CDU-val szemben. Sokan viszont már mennek, miközben a párt egyre veszít népszerűségéből és rogyadozik a támogatói bázis. Az ok mindannyiszor a korlátozó menedékpolitika, illetve elsősorban az uniópártokon belüli nézeteltérések.

Vannak persze belépők is, de a párt mindent egybevéve alighanem tovább zsugorodik. Már csak azért is, mert a tagok egyre öregebbek, sok a haláleset. A múlt év végén a létszám már csupán 141 ezer volt, 20 %-kal kevesebb, mint 15 évvel ezelőtt. Egy szakértő szerint a kilépések a CSU „történelmi gerincét” gyengítik. Az érintettek úgy látják, hogy odalett a keresztény értékrend. Ugyanakkor a kilépők sok más embert is elfordítanak a párttól. Blüme, a CSU főtitkára azt mondja, csak akkor maradhatnak meg néppártnak, ha a liberálisok a jövőben is ugyanolyan természetesnek számítanak náluk, mint a konzervatívok.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.