Szerző: LAKATOS JÚLIA
2018.07.27.
Soros György valósága
Habár Soros Györgyről a legtöbb embernek elsőre nem a filozófia jut eszébe, intellektuálisan mindig is a gondolkodás és a valós események közötti kapcsolat érdekelte. 2009-ben a Financial Timesban is publikált előadás-sorozatában bemutatott reflexivitáselmélete megkülönbözteti a világ megértésére irányuló kognitív, azaz észlelő funkciót, és annak befolyásolására, megváltoztatására irányuló manipulatív tevékenységet. Egyszerű lenne ezt követően annyival elintézni az említett idézetben kifejtett észrevételét, hogy a különbség az elemzők és a politikusok között az, hogy az egyik kaszt meg akarja érteni a világot, míg a másik formálni kívánja azt. Helyettesítsük azonban be ebbe a képletbe például a Magyar Tudományos Akadémia és a kormány konfliktusát, és rögtön érthetővé válik, hogy a helyzet messze nem ilyen egyértelmű. Ha ellenzéki oldalról nézzük a történetet, akkor a kormány pusztán politikai érdekből elnyomja a világ megismerésére irányuló szabad kutatást. Ha kormánypárti szemmel közelítjük az esetet, akkor az MTA egyes kutatói azok, akik munkásságukkal politikai aktivizmust, azaz kognitív helyett manipulatív tevékenységet folytatnak. Hol akkor itt a valóság, és kinek van joga eldönteni, mely interpretáció a helyes? Egyáltalán, honnan tudjuk, hogy nem téves-e mindkettő? E szerint a logika szerint ugyanis, ha a politika manipulál, akkor mindkét oldal a maga narratívája szerint nézi a tényeket, s a politikában nemigen létezik objektív igazság.
Poppernél egy nyílt társadalomban a kognitív funkciók egyértelműen előrébb valók, mint a manipulatívak. Soros szerint azonban a világ, habár ilyennek kellene lennie, nem így van megkonstruálva. Ugyan számára evidens, hogy egy nyitott társadalomban a hatalom helyett az igazságot kell(ene) hajszolni, példának okáért felveti azt is, egyáltalán nincs garancia arra, hogy egy olyan társadalom, ahol létezik demokratikus diskurzus, társadalmilag előremutatóbb politikát folytat, mint egy olyan autoriter rendszer, ahol elnyomják a szólásszabadságot. Kína rendkívüli gazdasági fejlődése az egyik gyakran emlegetett példája ennek. Mindez felveti a kérdést, hogy ha ez így van, miért foglalkozik a nyílt társadalmak létrejöttének előmozdításával. Többek között azért, mert úgy látta, hogy a kapitalizmus és a nyitott társadalmak viszonya egyáltalán nem harmonikus. Nem csak arról van szó, hogy egy korábban zárt társadalom összeomlása közel sem jelenti azt, hogy helyébe majd egy nyílt társadalom jön létre. A piaci fundamentalizmus, a globalizáció akár egy nyílt társadalmat is képes átalakítani.
2009-ben Soros úgy látta, hogy a piac erkölcsöktől mentes, individualista működési elve a társadalom és a politika szférájába is beszivárgott, háttérbe szorítva az értékek és az igazság korábban meghatározó szerepét. A különböző lobbi- és érdekcsoportok politikai befolyásának növekedése véleménye szerint aláásta az Egyesült Államok demokráciáját, mivel a politikusok egyéni érdekei a közösség érdekei elé kerültek. Még ha nem is így fogalmazta meg, Soros György már a Bush-korszakban is egy igazságon túli (post truth) világról írt, ahol a valóság keresése nem számított a politikusok számára, hiszen a média saját alternatív valóságot tudott teremteni. Egy ilyen rendszer működtetéséhez rendkívül sok pénz szükséges, az Egyesült Államokban azonban ezt javarészt a donorok teremtik elő. Aki nem alkalmazkodik ehhez a rendszerhez, nem tud hatalomra jutni. Így viszont azok az opciók, amelyek közül a választók dönthetnek, eleve valamilyen piaci szereplő érdekeit követik.
Soros György ezen sorait olvasva feltűnő, hogy mennyire hasonlítanak az amerikai politikai rendszerről tett észrevételei Bernie Sandersnek vagy Donald Trumpnak a 2016-os kampányban elhangzott rendszerkritikájára. Nem teljesen véletlen, hiszen a populizmus egyik központi eleme a morális alapú politizálás az úgynevezett amorális elittel szemben. Azt mindhárman érzékelték, hogy létezik egyfajta erkölcsi deficit a politikában, azonban ebből nagyon más következtetéseket vontak le. Elvégre Bernie Sanders és Donald Trump, akármennyire kívülállókként határozták is meg magukat, mégiscsak politikusok. Soros György szerepét ezzel szemben sokkal nehezebb meghatározni, mivel a különböző tevékenységei élesen szembenállnak egymással, olykor egyenesen kioltva egymást. Miközben helyes Soros György észrevétele a kapitalizmus demokráciagyengítő szerepéről, maga is része ennek a rendszernek avval, hogy például anyagilag hozzájárul bizonyos politikai jelöltek kampányához. Nehéz tehát eldönteni, miként tekintsük rá. Nem véletlen, hogy világszerte politikai ellenségképpé tudott válni.
Soros megoldása a piaci fundamentalizmusnak a demokráciákba történő beszivárgására az, hogy az üzletembereknek külön kell választaniuk piaci és politikai szerepeiket, ahogyan ő. Az üzleti életben lehet magánérdeket követni, míg a politikában csakis a közérdek vezérelheti őket. Ez azonban arra enged következtetni, hogy talán mégsem érti teljesen a politika működési elvét, sőt, még talán saját szerepének bonyolult mivoltát sem. Ha a transzparencia és a szerepek különválasztása elegendő lenne, akkor nem indítana Steve Bannon egy az európai jobboldalt támogató agytrösztöt, hogy ellensúlyozza az Open Society Institute tevékenységét, és nem vált volna Soros György a 2018-as magyar választási kampányban egy bevándorlásellenes plakátkampány arcává. Lehet, hogy Soros könnyedén képes megkülönböztetni egyes szerepeit, de a közvélemény nem tudja, politikai ellenfelei pedig nem akarják szétválasztani azokat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.