REZEDA: MINDEN ELMARADT, MINDEN ODÉBB LESZ

HUPPA
Szerző: Rezeda
2018.07.12.

Nehezen megy ez nekem, már úgy, mint a járás, csúszós utakon a ködökben, hajnali órán, csoszogva vénen a kapuk alatt merengve, és belekiabálva, rosseb, és csessze meg, valamint az élet, és most inkább a halál. Hát Moni, rossz tréfa ez, ilyet írni, arról szó soha nem volt, hogy lesz ilyen feladat, és ne is lenne talán, és már soha oda nem érek, soha ikernézőbe borozni vagy bagózni, káromkodni és fütyörészni vagy hallgatni nagyokat. Illetve hallgatni most már tényleg és visszavonhatatlanul.

Ki ír majd nekem éjfél után, hogy nem tudsz aludni te se(?), igyál, vagy tégy, amit akarsz, de én ezt az írást most föl nem teszem, mert nincs az a hülye, aki olvasná ilyenkor, majd, ha följön a Nap. És mindig följött, most meg már sohase, és ki figyel majd rám, mint amikor fölfedeztem, hogy fölfedeztél, és pár év alatt, mintha a testvérem lettél volna mindig is, hogy küldözgettél a horvátjaidhoz, hogy vár a ház, de az sem jött össze soha, mert az élet nagy mókamester, és most vasárnap sem láthatod a horvátjaidat, mert minden gonoszul vigyorog és kuszán.

Dadog az ember, amikor az itt maradó azzal lenne hű hozzád, ha összeszedné magát, de te megértenéd, hogy nem úgy van az, mint amikor lehúzott ez élet, és napokig nem jelentkeztem, de megrázva magam újrakezdtem megint, és csak annyit mondtál, jó, hogy itt vagy, nekem meg annyi maradt, hogy jó lenne, ha itt lennél. Dadog hát a lét, és soha nem érek oda, minden elmaradt, és minden odébb lesz, valahol, amit most csak te tudsz, de elmagyarázod majd, mint egy tengernyi írásom kapcsán, hogy ez igazából a közepén kezdődik, de onnan már egész pofás.

Ez is a közepén kezdődött, mint ahogyan a kettőnk közös munkája is, valahogy egymásra akadva kétszáz kilométerről és ismeretlenül, de abban a pillanatban ugyanúgy, mintha együtt nőttünk volna fel, és köszönve neked, amit már akkor kellett volna, hogy érdemes még írni, mert van egy hely ezen a világon, ahol értik a hexametert is. Tehát veled születtem meg ötven évesen, és most itt hagysz magamra, mindennek a közepén, bevégezetlenül, a rohadt nyárban, ahol nem lesz, aki teregetéssel varázsoljon esőt, és okos szóval életet, csak majd, aztán.

Minden odébb lesz, de minden meglesz.

ITT OLVASHATÓ