RADNÓTI RABBI: MIÉRT UTÁLJUK A HAJLÉKTALANOKAT?

24.HU - POSZT ITT
Szerző: RADNÓTI ZOLTÁN
2018.07.09.

Mindenki vigyen magával még egy embert kicsit közelebb oda, ahol ő tart. Érjen rá beszélgetni a magányos szomszéd bácsival, fesse ki a gyereke óvodáját, hallgassa meg, miután ételhez juttatta, egy hajléktalan élettörténetét. Ne féljünk és ne undorodjunk.

Szorongás, undor, félelem. Egymás mellett élő furcsa szavak. A ránk mászó pók, a földön tekergő halványzöld sikló, a szeretteink orvosi leleteiben olvasható bizonytalan betegség diagnózisa. Mind-mind valami ismeretlen élmény előszobája. Mi lesz utána? Félünk. Néha undorodunk.

Új fóbia ütötte fel a fejét az országban. Azokat az embertársainkat is utáljuk és azoktól is félünk, akik nálunk szerencsétlenebbek.

Ám ez különleges üzenettel bír. Azt mutatja, hogy nem bízunk a jövőben. Azt gondoljuk, úgyse lehet jobb: boldoguljon mindenki, ahogy tud, nekünk sem segít senki. Pedig de.

A kormánypártok és a Jobbik a népakaratra hivatkozva tiltja be a hajléktalanságot. Alaptörvényi szinten. Az ellenzéki pártok a népakaratra hivatkozva teszik ugyanezt ott, ahol még van némi hatalmuk.

Azért nem érdemes a pártokhoz fordulva tiltakozni, mert sajnos nem véletlenül értenek egyet. Helyesen mérik fel a helyzetet.

Tényleg dühítenek minket azok, akik szerencsétlenebbek nálunk és félünk tőlük, de nem azért, mert eredendően gonoszak és érzéketlenek vagyunk, hanem mert a végső lecsúszás lehetőségére emlékeztetnek bennünket nap mint nap.

Mindegyikük mozgó (fekvő, haldokló) figyelmeztetés: te is járhatsz így, kevés kell hozzá. Hogy nem tudunk igazán szolidárisak lenni velük, tán azért van, mert a felemelkedés, a felemelés vágyánál erősebben motivál minket a saját lecsúszásunktól való félelem...

ITT OLVASHATÓ