Szerző: Amerikai Népszava
2018.07.24.
Eddig is rejtély volt, hogy Orbán Viktor fiának sehol be nem jegyzett “Felház” nevű egyháza milyen pénzből működik. Az ugyanis minden kétséget kizáróan megállapítható tény, hogy a Felház vallási tevékenységet folytat. Összejövetelei – “dicsőítő alkalmaik” – istentiszteletek, ahol a természetfölötti Istent dicsőítik, a cél pedig a Jézus Krisztussal való találkozás.
Ezt evangélizációnak nevezik. Ez az evangélium hirdetése abból a célból, hogy a megjelent fiatalok személyesen találkozzanak Jézus Krisztussal és megtérjenek Istenhez. Mondjanak bármit, ez hitéleti tevékenység. A Biblia szerint ezt a munkát Jézus Krisztus egyháza végzi. Amikor szervezői a Felház egyház voltát letagadják, az közönséges hazugság, és paradox módon a megváltójukat és a Bibliát tagadják meg.
Magyarországon egyházat működtetni kétféle formában lehet: vagy bevett egyházként, vagy Orbán Gáspár apjának a felekezeti jogegyenlőséget és a vallásszabadságot sértő törvénye miatt egyesületi formában. Egyházi tevékenységet csak abban a formában nem lehet folytatni, ahogyan azt Orbán Gáspár Felháza teszi, hogy semmilyen jogi formában nincs bejegyezve. Ez sok egyéb mellett a pénzkezelés törvényességének kérdését veti fel.
Orbán Gáspár egyháza az apja által biztosított hátszélnek köszönhetően egy országos hálózattal rendelkezik. Néhány hónap alatt nagyobb hálózatot hozott létre, mint az azonos karizmatikus irányzatba tartozó Hit Gyülekezete harminc év alatt. Orbán Gáspár nem csak saját egyházi szervezetet épít, hanem “felekezetek fölötti” jelszóval ernyőszervezetet hoz létre a legkülönfélébb egyházak, felekezetek és gyülekezetek fölött. Ennek a törekvésnek kevesen mernek ellenállni, mert az Orbán-gyerek mögött a korlátlan hatalommal bíró apja áll.
Mindezt úgy teszi, hogy a Felház sem egyházként, sem egyesületként, sem más társadalmi szervezetként nincs bejegyezve. Nem véletlenül, hiszen ebben az esetben éppen a gyerek egyháza bizonyítaná, hogy Orbán egyházi törvénye diszkriminatív és sérti a lelkiismereti és vallásszabadságot. A Felház ugyanis minden tekintetben megfelel az egyházakkal szemben támasztható szellemi követelményeknek, s az államnak nem lenne joga megtagadni tőle az egyházi státuszt.
Csakhogy Orbán Gáspár, aki nem kisebb célt tűzött maga elé, mint Magyarország (“egész Európa”) szellemi megújítását (ez pedig összhangban áll apja nagyravágyó terveivel), olyan Mózes, aki a Fáraó palotájából akarja megszabadítani az “ő népét”. Élvezi a Fáraó pénzét, a vagyonát és hatalmát, és a Fáraó palotájából akarja kivezetni az ördög rabszolgáit az Isten szabadságába, az ígéret földjére. Minden további hamisság, csalás, hazugság ebből fakad. A gyerek az eke szarvára tette a kezét, mégis hátratekint. Emiatt ő nem alkalmas az Isten országára, ahogy Jézus megmondta. De alkalmas a NER szolgálatára. S ezt megértette...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.