Szerző: GÖBÖLYÖS N. LÁSZLÓ
2018.07.24.
A gondolatnak teremtő ereje van. Ez még szellemi képességeinkre is kihathat.
A barcelonai egyetem kísérletében, amely a Frontiers in Psychology-ban jelent meg, egy 30 fős, 18-30 éves fiatalemberekből álló csoport egy része Albert Einstein szerepébe helyezte magát hála a virtuális valóságnak. A kutatók előzőleg tesztekkel mérték a kísérleti alanyok problémamegoldó képességeiket, önbizalmukat, az idősebbekkel szembeni esetleges előítéleteiket.
A kísérleti alanyok fele különleges intelligens öltözéket kapott egy olyan maszkkal, amely révén a tükörben Einsteinnek látszottak. A kontroll-csoport tagjai pedig saját kortársaikat jelenítették meg. A „virtuális megtestesülés” kísérletei már korábban is érdekes eredményeket hoztak a viselkedésre gyakorolt hatásukkal. Kiderült például, hogy ha fehér emberekre színesbőrűek szerepét osztják, kevésbé gondolkodnak rasszista sztereotípiákban. Ebben a kísérletben a szellemi színvonalra gyakorolt hatásra is kíváncsiak voltak a kutatók.
Jelentősebb eredményeket csak azoknál találtak, akiknek eleve alacsonyabb szintű volt az önbizalmuk és kevesebb előítéletet tápláltak az idősebb generáció iránt.
A kutatók szerint a virtuális megtestesülés javítja az embernek az önmagáról alkotott képét, felszabadítja a blokkolt mentális forrásokat. A továbbiakban szükségesnek tartanak nagyobb részvételű kísérleteket, és ezt a módszert alkalmazni lehetne a magukban bizonytalan fiatalok megsegítésére is – mondta Mark Slater, a kísérletről született tanulmány társszerzője.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.