NEM AZ NGO-K FELELŐSEK A BALOLDAL VÁLSÁGÁÉRT

ÚJ EGYENLŐSÉG
Szerző: SÁROSI PÉTER
2018.07.22.

A nem kormányzati szervezetek (NGO-k) valóban gyakran torz politikai szerepbe kényszerülnek Magyarországon és világszerte, de a baloldal jelenlegi bénultságáért, víziótlanságáért nem tehetők felelőssé.

Az Új Egyenlőség hasábjain az elmúlt hetekben több cikk elemezte azt a jelenséget, amit „a baloldal NGO-izálódásának”, illetve a hozzájuk társított identitás- vagy életmód-politika előtérbe kerülésének, illetve a baloldal neoliberalizálódásánakneveznek. Mint civil aktivista (Kendermag Egyesület, Milla stb.) és nem kormányzati szervezetnél (korábban a TASZ-nál, majd a Jogriporter Alapítványnál) dolgozó szakember, az elmúlt 15 évben kiterjedt tapasztalatokra tettem szert a civil társadalommal kapcsolatban.

Számos kritikus észrevételt osztok. Mégis, összességében véve nem értek egyet azzal a negatív képpel, amit egyes baloldali elemzők felvázolnak az NGO-világról, és számos csúsztatást és tévedést látok az érvelésükben.

Először is, mi az, amiben egyetértünk? Egyetértünk abban, hogy a baloldal válságban van, és ennek egyik fő oka az, hogy a baloldali pártok (nagy része) neoliberális fordulatot hajtott végre: nem képviselik már hitelesen a baloldal hagyományos törekvéseit. Én magam osztom a globalizációkritikus mozgalom legtöbb célkitűzését, különösen, ami a társadalmi egyenlőtlenségek radikális csökkentésére vonatkozik, állami újraelosztás által. Elutasítom azt a liberális oldalon valóban fellelhető beidegződést, ami a globalizáció jelenlegi formájának kritikáját a szélsőjobbal mossa össze. A globalizáció jelenlegi formája az egyenlőtlenségeket nem csak a globális Észak és Dél, de a fejlett társadalmak elitje és középosztálya között is konzerválja, sőt, tovább mélyíti. A jelenlegi torz globalizáció sok szempontból fenntarthatatlan és végső soron ez a forrása a jobboldali populizmus előretörésének. Hiszi-e vagy sem a kedves olvasó, ezekben az NGO-knál dolgozó kollégáim, barátaim 90%-a egyetért.

Egyetértek továbbá azzal is, hogy a neoliberalizmussal és neokonzervativizmussal szembeni társadalmi ellenállás alulról szerveződő, grassroot mozgalmai gyakran lendületüket, sőt, céljukat vesztik a professzionalizálódás és „NGO-izálódás” során. Ennek véleményem szerint azonban nem feltétlenül az csupán az oka, hogy a nagy donorok „bekebelezik” a társadalmi mozgalmakat és az ő neoliberális elvárásaiknak megfelelően formálják át azokat. Az okokat abban a nem felülről irányított, hanem a közösségek fejlődési dinamikájából fakadó tényezőkben is kell keresni, amelyek a magasabb szintű szerveződés és professzionalizálódás igényéből fakadnak – magyarul abból, hogy egyszerűen sikeresek akarnak lenni.

Ezt a folyamatot már több, a korai szakaszon túllépni kívánó társadalmi mozgalom esetében megfigyeltem. Együtt jár egyfajta kiválasztódással: azok kerülnek előtérbe a mozgalmon belül, akik a napi szintű menedzsmenthez szükséges képességekkel és erőforrásokkal jobban rendelkeznek, és akik erőteljesebben érvényesítik a véleményüket (igen, sajnos a leggyakrabban fehér, középosztálybeli férfiakról van szó, bár éppen a civil társadalomban jóval kevésbé, mint a profitszférában). Együtt jár a szervezeti kapcsolattartás és döntéshozás mechanizmusainak formalizálódásával, és együtt jár a szervezeti misszió tisztázásával. A mozgalom azon igénye, hogy tovább terjeszkedhessen, hogy gyorsan reagálni tudjon, hogy országos szervezetet hozzon létre, hogy állami szereplőknél tudjon lobbizni, hogy tömegrendezvényeket szervezzen, hogy profin kommunikáljon a médiával: szükségessé teszi, hogy a mozgalom egyes tagjainak egyre több idejét eméssze fel a mozgalom – és ez előbb-utóbb lehetetlenné teszi, hogy ne ezzel foglalkozzanak főállásszerűen. Mindezekhez pedig anyagi és emberi erőforrásokat kell találni, ami egy kapitalista társadalomban rettentő energia- és időigényes tevékenység. Ez előhozhatja a közösségen belüli olyan konfliktusokat, amelyek a korai szakaszban, amikor csak a közös akciók voltak előtérben, még rejtve maradtak...

ITT OLVASHATÓ