Szerző: ENDRE ISTVÁN SIMAY
2018.07.25.
Valahol az orrom elé keveredett egy hír, ami arról szólt, hogy az MSZP szeretne elmenni a fideszes agymosásra. Aztán azt is láttam, hogy a hír közel egy hetes. Nem nagyon dobogtatott meg semmit. Még az asztallapot sem. Egyszerűen azért, mert kiválóan belesimul abba a kirakósba, ami Botkától Szélig bontakozik ki. Szegélymintaként a képviselői fizetésemelés megemelésével. Amit azért csak sikerült a magát ellenzéknek emlegető politikai alakulatok jó részének is megszavazni.
Tudom, tudom. Az ezt érintő hírek többsége sem friss. Tényleg nem az. Ahogy az amerikai rabszolgatartás sem lenne mai történet. A következményei azonban máig hatnak. A hazai politika azért nem olyan nagy ívű. Inkább földhözragadt. A posványba tapadva ott vannak a sokak által megtiport, lenyomott korábbi gondolatok is. Arról, hogy a Fidesznek nem előnyös egy összefogó ellenzék. Így pénzt, paripát, illetve szólamokat nem kímélve próbálta megosztani az ellene indulókat. Valószínűleg a vártnál nagyobb sikerrel. Az LMP belső cirkusza a legékesebb példa erre. Azzal, hogy jószerével mindenkit bűnösnek kiáltottak ki, aki szóba mert állni bárki mással. De azért tényleg nincsenek egyedül.
Ugye még emlékszünk az ellenzék soraiból felhangzó, programhelyettesítő gyurcsányozásokra. Tudomásul véve azt, hogy Orbán Viktor, okkal, vagy ok nélkül, de Gyurcsányt tekinti valós kihívójának. Így évek óta próbálja a DK-elnök vélt vagy valós erejét annullálni. Látható módon, szinte bármi áron. Amikor az MSZP jelöltje, miután Szegeden beszélt a vezérrel, teli tüdőből akarta leváltani a DK elnökét, azért egy kicsit gyanússá vált a háttér-egyeztetések lehetősége. Ahogy az LMP prominensei úgy mentek el tárgyalni a DK-hoz, hogy valószínűleg előre eldöntötték: nem tárgyalnak. Az csak hab volt a tortán, hogy utána elmentek egy benzinkúthoz, hogy megpróbálják a lehetetlent. Szalonképesnek eladni, amint felszopják a Jobbikot. Összességében azért szépen rakosgatták a kirakós darabjait az asztalra. Azt a kirakóst, ami az egykori NDK többpárt-rendszerére emlékeztető parlamenti párt-színkőrt ábrázolja. Amiről lehet azt mondani, hogy nem olyan. Mondani lehet. De attól még az...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.