MIGRÁNSADÓ ÉS BÖRTÖN EGY SZENDVICSÉRT

MÉRCE
Szerző: KALMÁR SZILÁRD
2018.07.16.

A 2015-ös menekültválság egyik legfontosabb hazai pozitívuma az volt, hogy civilek emberbaráti szeretetből képesek voltak összefogni és hatékonyan segíteni azt a sok százezernyi embert, akik áthaladtak Magyarországon június és október között. A Segítsünk Együtt a Menekülteknek csoport egyik szervezőjeként egészen pontos rálátásom volt az ilyen jellegű tevékenység egészére.

Ma a kormányzati gyűlöletpolitika azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy ezen csoportokat valamiféle külső erők, külső forrásokból szervezték azzal a céllal, hogy minél több ember jusson be illegális bevándorlóként az Európai Unióba. Természetesen erről szó sem volt. A mi csoportunk – hasonlóan a tőlünk függetlenül működő Migration Aid-hez, vagy a szegedi MigSzol-hoz – önkéntes adományokat önkéntes munkával juttatott el a menekültekhez. Elsősorban élelmiszert, meleg ételt és szendvicset, igény esetén ruhát, pokrócot és hálózsákot osztottunk, mindenkoron ügyelve arra, hogy abból a magyar rászorulóknak is jusson. Esetünkben ráadásul ez a munka annak köszönhetően tudott elindulni, hogy hajléktalanokat már korábban is segítettünk, azaz megvolt a szükséges alapinfrastruktúránk.

Ezt azért hangsúlyozom, mert akkor is és azóta is sokan hangoztatták, hogy mi “hazafiatlan” módon magyar rászorulókat nem segítettünk, csak külföldieket.

Miként működtünk pontosan? Mi kikapcsoltuk ebből a rendszerből a közvetlen pénzadományokat. Online táblázatot vezettünk arról, hogy milyen alapanyagokra van szükségünk és arra kértük támogatóinkat, hogy ezeket vásárolják meg online áruházakban és küldjék egyenesen hozzánk. A rendszer szinte tökéletes volt, minden segítő tudta, hogy készpénzt nem fogadunk el, mert az azonnal megkérdőjelezi a kezdeményezés hitelességét. A hazai segítés teljes időszaka alatt így jártunk el, internetes csoportunk tízezer fős lett, rendszeresen legalább százötven ember támogató munkájára számíthattunk. Mi elkészítettük alapanyagokból a melegételt és a szendvicseket, de sok helyen az is jól működött, hogy készételt rendeltek azokra a helyekre, ahol a menekültek hosszabb időn át tartózkodtak, pihentek.

Felfogni is nehéz, hogy mára odáig jutottunk, hogy börtönnel fenyegetheti azt a hatalom, aki egy tál ételt vagy egy szendvicset ad egy éhes embernek – köztük rengeteg gyermeknek is. A vészkorszak legszégyenteljesebb időszakát idézi az a törvény, amely börtönbüntetéssel fenyegeti a segítőket.

Ráadásul olyan törvényi szigorról van szó, amely puszta létével szinte felszólít minket arra, hogy ha úgy adódik, törvénysértő módon segítsünk, mert nincs az a törvény, amely felülírhatja a legmagasabb szintű emberi értékeinket, a társadalmi szolidaritást és a humanizmust...

ITT OLVASHATÓ