Szerző: Kibeszélő
2018.07.06.
Évek óta mondogatom, ennél rosszabb már nem lehet. És évek óta folyamatosan bizonyítják, igenis lehet. Egy ideig arra gondoltam, kivonulok ebből az egész komédiából, és megpróbálom úgy élni és élvezni az életemet, hogy egy leheletnyi politika és igazságtalanság se férkőzzön be mikrovilágomba.
Aztán rájöttem lassan, ez szinte lehetetlen vállalkozás. MIÉRT IS? Mert ha kikapcsolom a tévét, vagy szimplán egy sportműsort nézek, esetleg a Jóbarátok százhuszadik ismétlését, akkor is azzal szembesülök, szar ez az egész. A sportműsor szünetében rám tolják az egyperces híradót, tömve hazugsággal. A Jóbarátokon röhögök, miközben eszembe jut, de jó is lenne, ha itthon is ilyenek lennének a hétköznapok. A semmitmondó, emberi gyarlóságokon röhögni.
De nálunk már röhögni sem lehet. Minden véresen komoly! Ha reggel felkelek, és nem hallgatok híreket, nem tallózok a neten, akkor majd az utcán hallom vissza, milyen ócskaság történt már megint. Ha tankolni megyek, csak nézek, hogy nő a benzin ára. Ha elindulok nyaralni, a pénzváltónál hátast dobok, mert az euró 330 körül táncol. Ha melóba megyek, idegbajt kapok, mert a főváros vezetése egyszerre akar minden felújítást elintézni. Ráadásul úgy, hogy nincs elég helyettesítő eszköz és sofőr a pótlásra. Ha a metrót választom, hogy kicselezzem a körúti dugót, vagy a káoszt a pótlóbuszon, akkor a 3-as metróban érzem, ebben az országban soha, egyetlen pillanatra sem feledkezhetünk meg a gondokról. Öltönyös férfiak, kiskosztümös nők lerohadt, szétizzadt, hónaljszagú zombikként szállnak le a metróról, mert a felújított szerelvényeken nincs légkondi. Bingó, ismét ott dörömböl az életemen a magyar valóság. Ebben az országban mindent előre eltervezetten, megfontolt szándékkal, csupán nyerészkedés céljából, előre elcsesznek. A jónép meg szopjon haláláig.
Ha azt remélem, jövőre talán jobban keresek, pofámba vágják, hogy a cafeteriát megnyesik. Hopsz, máris eltűnik éves 80 ezer forint a zsebemből. Ha végigmegyek az utcán, napról napra több hajléktalant, kéregetőt látok. Egyre több a frusztrált, agresszív ember. Egyre kevesebb a derű, a nyugalom, a kedvesség. Már a gyomromban érzem, hogy ez az ország, úgy ahogy van, el lett baszarintva...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.