LEGENDÁK A SZŐNYEG SZÉLÉN

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SEBES GYÖRGY
2018.07.29.

„Ez az, ami ma hiányzik a Magyar Televízióból és különösen az M5-ből. Az elhivatottság és az egyéniségek. Az, hogy a nézők legyenek a fontosak és adott esetben meg a hatalommal is szembe tudjanak menni. Csakhogy ez napjainkban nem lehetséges.”

Új programokat ígér az M5 új igazgatója, amiket nemsokára be is mutatnak majd. Ha valaki nem tudná, az M5 az egykor közszolgálati, ma már annak legfeljebb csúfolható televízió legfiatalabb kezdeményezése. Mint Siklós Beatrixot bemutató közleményükben (is) olvasható, magyar és nemzetközi edukációs, ismeretterjesztő, tudományos, kulturális kínálata van. Igaz, ehhez azt is hozzáteszik, hogy ez a médiapiacon egyedülálló, ami azért a Spektrumot, a National Geographicot, a Viasat tematikus csatornáit, meg a többi hasonlót nézve túlzásnak hat, de ne legyünk kicsinyesek. Inkább az a kérdés, hogy miért van szükség az M5-re, amelynek nézettsége feltehetően eltörpül az M4 (a sportcsatorna), de még az M1 (hírprogram), vagy az M2 (gyerek- és ifjúsági részleg) mellett is. Persze magyarázat az van rá. A már említett közlemény a legfontosabb feladatnak azt jelöli meg, hogy „az M5 nemcsak értékes felülete, hanem meghatározója is legyen a magyar kulturális életnek”. 

Ja, az természetesen mindjárt más. De nem árt felidézni, volt már olyan programja a köztévének, amely maradéktalanul betöltötte ezt a funkciót. Igaz, nem kellett hozzá napi 24 órás sugárzás, elég volt heti egy óra. Amikor elkezdődött, úgy hívták Stúdió 80. Aztán a szám változott, egészen 97-ig, amikor is a Magyar Televízió akkori elnöke, Peták István eleget tett a jobboldal követelésének és megszüntette a műsort. Csak emlékeztetőül: akkor már túl voltunk az első médiaháborún és vele az MDF-kormányon, abban az időben az egyedül többséget szerzett szocialisták és velük koalícióban a szabad demokraták kormányoztak. Orbán Viktor még csak készült a hatalomra. De eredményesen. 

A Stúdió ma már legenda. Pedig nagyon is hétköznapi emberek készítették, olyanok, akik a hetvenes évek végén úgy érezték, hogy legalább a kultúrában szélesebbre lehetne tárni a kapukat, olyasmikről is lehetne beszélni, amiről addig tilos volt. A különböző művészetek és a – mai szóhasználattal – liberális kultúrpolitika mellett elkötelezett újságírók, tévések fogtak össze és olyan műsort csináltak, ami korábban elképzelhetetlen volt. Nagyot is szólt. Már csak azért is, mert a kezdeti adások létrehozásához neves színházi- és filmrendezőket kértek fel, ők pedig nem voltak hajlandók tartani magukat a konvenciókhoz. Az első műsort Valló Péter rendezte, ott csak a témákon háborodtak fel az illetékesek, de a második már végképp kiverte a biztosítékot. Az ugyanis Jancsó Miklós és Hernádi Gyula műve volt és egyáltalán nem úgy nézett ki, mint egy akkor tévéműsor. A főszerkesztő, Érdi Sándor, valamint két közvetlen munkatársa, Szegvári Katalin és Kepes András azonban nem engedett. Kellett hozzá persze „hátország” is, mindenekelőtt a tévé kulturális műsorainak akkori irányítója, Szinetár Miklós, de lényegében mellettük állt a tévé akkori elnöke, Nagy Richárd is. 

A Stúdió említett három műsorvezető-szerkesztőjét szinte minden héten rapportra rendelték a pártközpontba, leggyakrabban Aczél Györgynél álltak a szőnyeg szélén. De a műsor ment...

ITT OLVASHATÓ