LÁBHOZ TÉRDEPLŐ BOKOR

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2018.07.04. 

...Simicskó István, levitézlett honvédő új monyolni valót kapott a gazdájától, ő lesz a hazafias nevelés megerősítésének felelőse, és hiábavaló lesz az élete. Ő szabta ezt a sorsot magának, nem én rontom meg, ugyanis felelőtlenül kijelentette: “Ebben a túlzott mértékben liberális elveket valló világban nagy erők ügyködnek azon, hogy ne a közösségeket, a nemzeti közösséget, a családokat és a nemzettudatot erősítsék. Ha csak egyetlen fiatal lelkét meg tudjuk érinteni, és át tudunk adni neki valamit abból a tapasztalatból, amivel rendelkezünk, akkor a mi nemzedékünk már nem élt hiába.”– Szomorú lesz a végén, mert ez így nem fog menni. Ha az ő, meg az Orbán tapasztalatait adja át a hamvas fiatalságnak, abból nem hazaszeretet lesz, hanem valami más.

Jófajta nacionalizmus és sovinizmus. Az ilyeneket bele lehet kalapálni a fogékony, gyurmaszerű lélekbe sípszóval és korbáccsal, a szeretet, amely valami különös, megfoghatatlan dolog, azonban egészen különös képződmény. Nem szokott menni parancsszóra, s főleg nem az a fajtája, amelyet a Horthy világba beleájult NER nem is ismer. Mert nem lábhoz térdeplő bokra van neki, hanem gőzök az agyában. Bocskaiban tutulás, Nagymagyarország térkép, Székely Himnusz meg nemzeti gyász-, összetartozás meg a kiskutya farka napok, nemzeti vértanúkkal Nagy Imre helyén, ellopott kokárda, úszkáltatott korona, uszító giccs tehát. Be lehet dresszírozni a kölket, hogy ilyenektől aléljon el miközben a talpai egymásra lépnek, de ilyenből szeretet nem születik, malomalja, fokos, viszont sokkal inkább.

Kurválkodnak ezek itt csak a hazával a rezegtetett hangjukon, a csattogó bokájukkal, és halovány fingjuk sincsen semmiről. Díszkardokat vesznek a nemzeti nagylét igazolására, államalapítóznak meg honfoglalóznak naponta a tévéjükben, és nem látják, hogy Arany csak csendben mosolyog rajtuk a tölgyek alól, J. A. könyököl és hallgat, Reviczky pedig pipázik Krúdy oldalán a mindent elöntő hangulatban, ami maga a világ. Elcseszik ezt is, elveszik ezt is, amit végül az ember, ha jól belegondol, nem is sajnál igazán. Mert mit lehet szeretni ezeknek az országán, a sírok közt halkan sírogató anyókán kívül? Ugyehogy nem sokat, de ez is valami, illetve tán ez a minden. Ilyeneket köll őrizgetni az embernek az ő lelkében, s midőn ezekről ábrándol, annyira magyar lesz bizonyosan, hogy olyat ezek a bohócok elképzelni sem tudnak.

Soha, mert más minőségű magyarság ez, nem az orbáni vásári kikiáltós és kannás. Igen.

ITT OLVASHATÓ