KULTÚRCSAVAR

HUPPA
Szerző: SZELE TAMÁS
2018.07.01.

Kérem, itt kultúra lesz. Mondanám, hogy volt is, van is, ez az egy, amiben nem vagyunk különösebben elmaradva közép-európai szinten sem, lehet vitatkozni a magyar gazdaság teljesítőképességéről (vagy nem lehet, elvégre ez egy erősen absztrakt fogalom), de a magyar kultúra színvonalán nem sok szégyellnivaló akadt eddig. No, akad majd most, mert ami eddig volt, érvénytelen.

Nem lehet nem meglátni azt a kulturális forradalmat, amit napi filippikákban, taxatív névsorokat közölve követel a kormánysajtó, és aminek az lesz a lényege, hogy senki se kapjon állami támogatást, aki nem feltétlen híve a kormánynak, ámde aki nem kap, az a pályáról is szoruljon ki – értené az ember ezt a követelést, ha jelentéktelen, apró lapokban hangzana fel, de mert a kormány nem hivatalos szócsövei harsogják, vagy arra kell gondolnunk, hogy a Magyar Idők kultúrrovatát megszállta a Meg Nem Értett Lírikusok Pink Muskátli És Hazafi Veray János Köre, vagy arra, hogy ezt komolyan gondolják és ez a hivatalos koncepció.

Ne tessék morgolódni, hogy ez lila fővárosi beszéd, egyrészt mert nem lila, másrészt, mert nem budapesti. Harmadrészt meg nem arról van szó, hogy a taktahologrami Pista bácsi kötete is jelenhessen meg, mert miért ne jelenhetne, kapjon rá ő is támogatást, hanem ennek az ellenkezőjéről: jelesül arról, hogy Pista bácsi kötetének a feltétele az, hogy másnak, másoknak ne legyen. És ha nem kötet, akkor szobor, kép, előadás. Mindegy az, a dolog logikája szempontjából.

Nem ismerős a helyzet? Megint feltesznek a közönségnek egy rossz kérdést, amire csak rossz válasz lehetséges, és a közönség egymásnak esik, annak függvényében, hogy melyik rossz választ adja a lehetségesek közül. Nem az a kérdés, hogy Pista bácsi vagy más, nem az, hogy Budapest vagy Taktahologram, az a kérdés: miért vagy-vagy, miért nem is-is?

...

ITT OLVASHATÓ