2018. július 26., csütörtök

KULKA JÁNOS ELŐSZÖR BESZÉLT HATALMAS KÜZDELMÉRŐL

HVG ONLINE
Szerző: hvg.hu
2018.07.25.


A teljes beszélgetést ide kattintva tudja meghallgatni.
A színész két éve kapott súlyos sztrókot, ami miatt sokáig meg sem tudott szólalni. A betegsége óta most először a Klubrádióban beszélt, és megküzdött minden szóért. A műsor vendége volt Kulka János logopédusa, Varga Sarolta is.

Egészen megrázó volt hallgatni, ahogy a súlyos sztrókja után először adott interjút Kulka János színművész, aki olykor lassabban beszélt, máskor kereste a pontos kifejezést. A Klubrádió Ötös című műsorának vendége volt klinikai logopédusával, Varga Saroltával együtt. A választás nem véletlen, a két műsorvezető, Falusi Mariann és Lang Györgyi Kulka barátai.

Kulka János 2016. áprilisában kapott sztrókot, mely során sérült a beszédközpontja is - vagyis egyáltalán nem tudott beszélni -, szakszóval afáziás lett. A nulláról indult, saját megítélése szerint 10 százaléknál tart a felépülésében, logopédusa szerint ennél azért jobb a helyzet.

Az afáziáról Varga Sarolta azt mondta, ilyenkor a beteg mentálisan olyan, mint volt - Kulka Jánosnak is tiszták voltak a gondolatai, csak nem tudott megszólalni -, de nem biztos, hogy jól érti, amit mondanak neki, vagy ha érti is, nem tud válaszolni, vagy nem azt mondja, amit valójában szeretne.

"A beteg úgy ébred föl, hogy semmi sem olyan, mint volt, a jobboldala lebénul, nem tud válaszolni, mikor szólnak hozzá, nem tudják, mi baja, és ő sem tudja, mi történik vele. Ez egy másik dimenzió, fájdalmak, kínok között, kiszolgáltatott helyzetben van."

Szörnyű - fűzte hozzá Kulka János, de elmondta azt is, hogy már megnyugodott.

"Megvilágosodtam, nyugodt vagyok, tényleg."

A logopédusa elmondta, hogyan kezdett újra beszélni a színész. Az afáziás betegnél a beszédlégzés funkció blokkolódik, ilyenkor a szakember indirekt módon - Kulka esetében például zenével - próbálja meg beindítani ezt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.