Szerző: FÓTI TAMÁS
2018.07.13.
– Komoly visszhangot keltett, amikor az Európai Parlament jogi szakbizottsága elfogadta a szerzői jog reformjának tervezetét, és bár az EP éppen múlt csütörtökön szeptemberre halasztotta a tervezet vitáját, kérdés, a módosító indítványok kielégítik-e majd az internet szabadságát féltő kritikusokat. Főleg két elemét támadják: a szolgáltatás védelméről szóló szabályozást és a feltöltések szűrését. Megalapozottnak tartja a bírálatot?
– Érdemes visszatekinteni, honnan is indult a folyamat, mert a tervezet 11‑es és 13-as cikkelye körüli vita tényleg csak a jéghegy csúcsa. Az EU-ban 2015‑ben kezdődött el egy átfogó szerzői jogi reformfolyamat, amelynek például egyik eleme volt a szintén nagy port kavart geolokációs blokkolások kérdése. Nézzünk egy példát a gyakorlatból: egy Netflix-előfizető, ha másik uniós országba utazott, előfordulhatott, hogy nem nézhette meg kedvenc sorozatát, mert a cég ott letiltotta a hozzáférést – ezt most majd nem teheti meg. A reform lényegesen nehezebb részébe, az asztalon lévő jelenlegi szerzői jogi direktívacsomagba próbáltak minden aktuális kérdést belegyömöszölni, a múzeumok digitalizációs problémáitól a nyomtatott sajtó haldoklásának megakadályozásán át a felhasználói tartalmakat közzétevő – például a Youtube és társai típusú – platformok páratlan terjeszkedéséig. Szerintem ez a csomag túl nagyra nőtte ki magát, már régen nem szerzői jogi kérdésekről, hanem piaci átrendeződésekről és európai alapkérdésekről szól, jóllehet a vita most történetesen szerzői jogi „köntöst öltött”. Ezzel párhuzamosan zajlik az audiovizuális média szabályozásával összefüggő irányelv felülvizsgálata is, és ott is hasonló küzdelmek folynak az online platformok körül, de mivel több idő van az elfogadására, kevésbé van előtérben, kisebbek a botrányok – egyelőre.
– A 11-es cikkely lényegében a nyomtatott sajtónak igyekszik mentőövet dobni, bár az ellenzők a spanyolországi példára hivatkoznak: 2014-ben a Google egy kiadókkal vívott jogi harc után elérhetetlenné tette a Google News szolgáltatást. A következmény: 10–15 százalékkal kevesebben keresték fel a kiadók honlapját, ami a reklámbevételük azonnali eséséhez vezetett. Másfelől persze a Google-t is érzékeny veszteség érte, hiszen a Google News nem tejelt... Áthidalható az ellentmondás?
– A kérdés az, miként menthető meg a nyomtatott sajtó, amelynek a jövedelmei drámaian visszaestek. Honnan származzanak a bevételei, ha nem az online világból? Erre nagy erőkkel mozdultak meg elsősorban a német hátterű sajtókiadók, konszernek. Ők is önálló, szakterminológiával szomszédos jogot követeltek, hasonlóan a könyvkiadókhoz, arra hivatkozva, ha nekik is lesz egy ilyen jogi eszközük, akkor például cikkeik digitális felhasználása jövedelmet generál az olyan szolgáltatóktól, mint a Facebook vagy a Google. Az ötlet azonban megbukott Spanyolországban, de említhetjük Németországot is, ahol tagállami szinten próbáltak szabályozni, tehát a végén vagy elálltak tőle, vagy nem is került sor hatályba lépésére. A kiadók önként lemondtak róla, mert a Google News válasza az volt, „akkor én mostantól nem fogom a találatok közt feltüntetni azokét, akik pénzt kérnek érte”. Erre most egy újabb körben azt javasolták, és ezért óriási erőkkel lobbiztak, hogy ha ez majd egész Európában így lesz, akkor nem fordulhat elő, hogy kibújnak alóla, és így megoldódnak a problémák. A gond az, hogy szerzői jogi eszközzel nem lehet megoldani piaci és főként demokráciaproblémákat, amelyek a hagyományos nyomtatott sajtó fennmaradhatóságáról szólnak. Ehhez sokkal komplexebb gondolkodásra van szükség, az állami támogatások és kedvezmények átgondolásától a közszolgálat újradefiniálásáig. Itt az a kérdés, hogy el tud‑e látni közszolgálati feladatokat a Guardian vagy a Le Monde, éppúgy, mint a BBC vagy a francia közszolgálati tévé. Nem lehet szerzői jogi eszközzel megoldani a demokratikus nyilvánosság alapvető problémáit...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.