"KORUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI" - MIT TANULHATUNK AZ ELMÚLT HARMINC ÉVÜNKBŐL?

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: CSIZMADIA ERVIN
2018.07.06.

Jó sok idő telt el az április 8-ai választás óta, így most már elvben nem a pártpolitikai tanulságokon lenne a sor. Ehelyett mit látunk? Továbbra is pártmantrák, napi 24 órában. Hogy miként kellett volna összefognia az ellenzéknek, illetve az immáron új helyzetben hogyan kellene viselkednie az ellenzéknek.

Azzal persze mindannyian tisztában vagyunk, hogy a modern demokráciák pártelvűek, és a választásokat pártok vívják meg egymással, de az meglepő, hogy még ennyivel a választás után sem nagyon tudunk pártokon túlitanulságokra jutni. Pedig rengeteg téma lenne, Európa megújulásának tengernyi kérdésétől a magyar társadalom állapotáig és a magyar történelem „ismétlődéséig”. Ám nem, a magyar közélet rendkívül nehezen mozdul. S talán azért, mert nem tudja, hogyan és mi felé mozduljon. A politika itthon lényegében pártpolitika. Pedig van Bibó Istvánnak (sok más mellett) egy ide vágó, örökbecsű mondata az Eltorzult magyar alkatban: „Politika alatt természetesen nem a politikusok működését magában, hanem a közösségi feladatok megoldásának egész folyamatát értjük.” „Egész folyamat”! Hát ez az: éppen az „egész folyamattól” kerültünk fényévnyire. Az egészhez képest a pártpolitika is csak részkérdés. Az, hogy ki miatt vesztett április 8-án az ellenzék, részkérdés. Az, hogy kinek kivel kellene összefognia a jövőben, úgyszintén. Sőt a különféle egészségpolitikák (mint az ellenzék által gondolt varázsszerek) szintén részletkérdések. Hogy bojkottálja az ellenzék a parlamentet. Természetesen az ellenzék bizonyos pártjai és politikusai gondolhatják, hogy ha így tesznek, kellően aláaknázzák az Orbán-rendszert, de, sajnálatomra, ezt is részletkérdésnek kell neveznem.

Másfelé kellene az ellenzéknek is tájékozódnia. Nagyon másfele. Az „egészről” kellene végre kialakítani valamiféle elképzelést. Az „egész folyamat” maga a – nevezzük így – „geopolitikai szituá­ció”. Erről egy neves amerikai szerző azt mondja, hogy mindig is ez adta a politika legfőbb keretét. Robert Kagan, egy neves amerikai szerző erről azt írja, hogy a politika a történelemben mindig is geopolitika volt. Amilyen kézenfekvőnek látszik azonban ennek belátása (gondoljunk csak Kelet-Közép-Európa demokratikus átalakulására 1990‑ben), olyan nehéz ezt a szemléletmódot folyamatosan érvényesíteni. Egyszerűen nem komfortos, túl sok kényelmetlenséggel jár. Ezzel szemben a pártpolitika egyszerű és ismerős terep. Naponta 24 órában látjuk a pártvezetőket (teljesen függetlenül attól, hogy pártjuk milyen választási eredményt ért el), képben vagyunk a slágertémát (összefogás) illetően, és ez – tágabb szempontok ide vagy oda – úgy tűnik, tökéletesen kielégít minket. Borzonghatunk, sőt duzzoghatunk, hogy az ellenzéki pártok miért nem voltak képesek összefogni, továbbá dühönghetünk, hogy az Orbán-kormány kivezeti Magyarországot az EU-ból, de mindez az alaphelyzetből – a geopolitika szinte teljes tagadásából – fakadó lelki szükséglet. Ki akar elveszni a geopolitika „sötét erdejében”, amikor a pártösszefogás napfényes tisztásán is üldögélhet? Bizonyára csak az önkínzók...

ITT OLVASHATÓ