Szerző: KÓSA ANDRÁS
2018.07.18.
Költözni kénytelen a Magyar Hang szerkesztősége, miután a társasház lakói olyan ellenséges hangulatot teremtettek körülöttük, hogy az ingatlan tulajdonosa inkább megkérte a lap munkatársait, hogy keressenek új helyet. Az újságírók minimálbérért dolgoznak jelenleg.
Egy kétszobás, Bartók Béla úti lakásban készül június óta a Magyar Hang. A Magyar Nemzet megszüntetése után a lap munkatársai által a „semmiből” életre hívott polgári szemléletű hetilapnak ez már a második szerkesztősége, kezdetben ugyanis egy budai sörkertben ülésezett a szerkesztőség, itt dőlt el, hogy ki, miről ír cikket, a munkatársak otthon dolgoztak, a tördelés is egy otthoni gépen folyt. Ez az állapot nyilván nem volt sokáig tartható, így nagy segítséget jelentett, hogy Lukács Csaba lapigazgató egyik barátja felajánlotta üresen álló kétszobás lakását. Ez tartós megoldásnak tűnt, még ha a szerkesztőség tagjainak nagy része így is otthon kénytelen dolgozni, hiszen egyszerűen nem férnének el ennyien ekkora helyen.
Csakhogy – mint György Zsombor főszerkesztő a Népszavának elmondta – nemrég levelet írt nekik a közös képviselő, hogy a lakók panaszkodnak. Szerintük a Magyar Hang munkatársai „gyakran este nyolc után is hangosan nevetnek”, és néha „dől a cigarettafüst ki az ablakon”. György Zsombor szerint ebből semmi nem igaz. A főszerkesztő szerint azért kell menniük, mert néhány, a lakóközösségre nagy befolyással bíró, kormánypárti érzelmű lakónak egyszerűen csípi a szemét a kormánykritikus Magyar Hang. – Természetesen nem akarunk konfliktust, elmegyünk, de szomorú, hogy ez megtörténhet – mondta a főszerkesztő lapunknak. Most egy olyan helyiséget keresnek, ami előbb-utóbb közösségi térként is működhet majd az olvasók számára...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.