2018. július 9., hétfő

KARAFIÁTH: MEGHALT A BARÁTNŐM, MERT A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY SORSÁRA HAGYTA

24.HU - POSZT ITT
Szerző: KARAFIÁTH ORSOLYA
2018.07.08.


Mindennek magának kellett utána járnia, aztán félrekezelték.

A 75 év alatti magyarok több mint negyven százaléka 2015-ben úgy halt meg, hogy az orvostudomány és -technológia szerint meg lehetett volna menteni, állítja az Eurostat. Elkerülhető halálnak az számít az uniós statisztikai hivatal vizsgálatában, meg amúgy a logika szerint is, ha a beteg, amennyiben megfelelő időben jut megfelelő orvosi ellátáshoz, túlélte volna a krízist.

Személyes példákkal tele a padlás.Nekem egy éven belül két ismerősöm halt meg a János kórházban, mindkettő túlélhette volna.Az egyikük elesett és beverte a fejét, halálának oka kórházi fertőzés. A másikuk rákbeteg volt, megműtötték, halálának oka szintén kórházi fertőzés. Egyikük sem volt még ötven.

Velem a következő történt: pár hónapja bementem a rendelőintézetbe, jelentkeztem a betegfelvételen, miszerint fáj a fülem, szédülök, szeretnék időpontot. Jó, van, két és fél hónap múlvára. Huh, az nem most lesz, mondtam, fogalmam nincs, hol járok két és fél hónap múlva. Eloldalogtam. Aztán a fájdalom enyhült kicsit, próbáltam nem figyelni rá. Ám végül bedurrant a fejem. Vissza. Most öt hétre kaptam volna időpontot. Sírva fakadtam, hogy de hát nagyon fáj, és voltam már itt.

A válasz: „Erre vannak a magánrendelések.”

Eldurrant az agyam, pánikrohamot kaptam, zokogva, remegve botorkáltam ki, majd összeestem a rendelő előtt.Mindenki el mellettem, mintha ott se lennék. Egyedül a biztonsági őr jött ki, hozott egy pohár vizet, és részvéttel kérdezte, valami rossz diagnózist kaptam-e. Intettem a fejemmel, ő meg mondta, hogy nem állhat mellettem, megbüntetik, visszament. Hívtam az ügyeletet, ahol megkérdezték, vérzik-e a fülem, vagy ömlik-e belőle genny. Mert ha nincs semmi ilyesmi, akkor legyek szíves időpontot kérni, stb, stb… És nekem szerencsére csak a fülemmel volt gond, ráadásul máshol végül orvosolták a bajt.

De például a rákbeteg barátnőmnek magának kellett fizetnie az MR-t és a PET CT-t, nem kapott segítséget, a kötelező teljes körű tájékoztatásról meg ne is beszéljünk: mindennek magának kellett utánajárnia.És persze így is belehalt: félrekezelték, majd a sorsára hagyták.Amikor kérvényt nyújtott be az OEP-hez, hogy finanszírozzák az új műtétet (egy áttétet, ami a félrekezelés következménye volt), nem kapta meg. Merthogy így is túl sokba került a kezelése...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.