Szerző: KARAFIÁTH ORSOLYA
2018.07.17.
A Napsugár óvodában történtek valóban borzalmasak. Az eset kapcsán elsősorban a brutalitás szintje csapta le a biztosítékot, az, hogy
arcon és nemiszerven harapta egyik óvodás a másikat.
Elsőre úgy tűnhetett, hogy új és elszigetelt jelenséggel állunk szembe, holott mostanáig is történtek hasonlóak, legfeljebb a hír nem jutott ki az intézményekből. Pedig Vekerdy Tamás számos olvasói levél hatására 2015-ben már foglalkozott a témával.
Most azért dőlt le a fal, mert az anyuka névvel, arccal és sokkoló fotóval megosztotta az esetet. Vajon hány anyuka vette volna a bátorságot, hogy leírja mindezt?
Nagyon jó, hogy megtette.
Elsőre úgy tűnhetett, hogy új és elszigetelt jelenséggel állunk szembe, holott mostanáig is történtek hasonlóak, legfeljebb a hír nem jutott ki az intézményekből. Pedig Vekerdy Tamás számos olvasói levél hatására 2015-ben már foglalkozott a témával.
Most azért dőlt le a fal, mert az anyuka névvel, arccal és sokkoló fotóval megosztotta az esetet. Vajon hány anyuka vette volna a bátorságot, hogy leírja mindezt?
Nagyon jó, hogy megtette.
Mert a kérdésről beszélni kell. Csak ne indulatok mentén, ne hörögve és lihegve és visszaharapva.
És elfelejtve végre azt a mézes hangszínt, hogy az óvodásokról kizárólag mint „kis ártatlan csöppségekről” beszélünk.
Aztán, ha agresszívan viselkednek, nekiugrunk mindenkinek, felelősöket kiáltunk ki, átgondolatlanul, csak úgy. Holott elképesztően sokrétű és – akár az egészségügyben – rendszerszintű a probléma
Az utóbbi évek nagy kérdése, hogy a gyerekek agresszívebbek-e, mint korábban.
A válasz röviden: igen.
Bár tény, hogy az agresszió mindig is benne volt minden gyerekkori közösségi szituációban. Ám, ami borzalmas és tényszerű az az, hogy
Aztán, ha agresszívan viselkednek, nekiugrunk mindenkinek, felelősöket kiáltunk ki, átgondolatlanul, csak úgy. Holott elképesztően sokrétű és – akár az egészségügyben – rendszerszintű a probléma
Az utóbbi évek nagy kérdése, hogy a gyerekek agresszívebbek-e, mint korábban.
A válasz röviden: igen.
Bár tény, hogy az agresszió mindig is benne volt minden gyerekkori közösségi szituációban. Ám, ami borzalmas és tényszerű az az, hogy
- a megnyilvánulási módja változott
- az egész társadalom indulatoktól és levezetett illetve elfojtott, majd gőzerővel kirobbanó agresszióval és gyűlölettel itatódott át
- az intézményeknek nincsenek meg sem az emberi-szakmai, sem az anyagi feltételei ahhoz, hogy az elburjánzó agresszió útjába álljanak.
Míg korábban a kortárs csoportokban egymás bántásának felső szintje az elgáncsolás és a köpőcsövezés volt (most nem a kirívó esetekről beszélek, mert anyám egykori osztályában is előfordult, hogy az egyik kisfiú a körzőt belevágta a másik szemébe, aki megvakult, illetve az én általános iskolámban is emlegetik, amikor előkerült a pillangókés), újabban egyre durvul a helyzet.
Immár pszichológiailag vitathatatlan, hogy a sok erőszakos film és játék is óriási befolyással bír a gyerekkori agressziószint emelkedésére.
Míg korábban a kortárs csoportokban egymás bántásának felső szintje az elgáncsolás és a köpőcsövezés volt (most nem a kirívó esetekről beszélek, mert anyám egykori osztályában is előfordult, hogy az egyik kisfiú a körzőt belevágta a másik szemébe, aki megvakult, illetve az én általános iskolámban is emlegetik, amikor előkerült a pillangókés), újabban egyre durvul a helyzet.
Immár pszichológiailag vitathatatlan, hogy a sok erőszakos film és játék is óriási befolyással bír a gyerekkori agressziószint emelkedésére.
Hétköznapivá vált az élmény, hogy a konfliktusok egy jól irányzott ütéssel, élesen süvítő golyóval, kínzással és üvöltéssel megoldhatóak. Hogy az erőszak természetes, jó és szükségszerű. Ráadásul szórakoztató is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.