Szerző: BUJÁK ATTILA
2018.07.04.
...A szakma hosszú ideje kísérletezik azzal, hogy a budapesti hajléktalanok számát belője. Általában hét-nyolcezer emberről beszélnek. Pontos szám nincs és valószínűleg nem is lesz. Misetics Bálint szociológus azt mondja: érzése szerint a fő gond, hogy a rendszer „felülről töltődik fel”. A jobb helyekre nem a legszegényebbek, hanem magasabb státusú emberek kerülnek.
Olyanok, akik lakásból jönnek. Például egyre több a devizahiteles. A sajtóhírt, hogy valaki „elvesztette feje fölül a fedelet”, nem úgy kell érteni, hogy azonnal utcára is került, állítja Misetics.
Akik a köznép előtt feltűnést keltenek, akik ellen az önkormányzatok kampányolnak,akiket a NER most el akar az utcákról takarítani, jó, ha háromszázan lehetnek. Ők tíz-tizenkét aluljáróban táboroznak. A legkeményebb terep a Blaha.
Aluljáróként húsz-harminc, nehezen tolerálható lakó él. Ez az a „kritikus háromszáz” – a szakmában utcásoknak mondják őket –, akik „piszkukban henteregnek, ordítozva kommunikálnak, közveszélyesen koldulnak”. A kampányok ellenük irányulnak. Kádár Nagyfára száműzte őket, Orbán az „alkotmányos rendtartásba”.
Maga az aluljáró strukturált szerkezet. Akinek van hozzá türelme, feltérképezheti maga is. Mi a Nyugatiba indulunk. A tágas térben külön oszlopnál állnak a dílerek. Öt méterrel odébb a kerítők és a „májerek” (stricik). Az illemhely előtt prostituáltak cirkálnak, a rangsor végén mindig a hajléktalanok állnak vagy inkább fekszenek. A határokat átlépni tilos, de nyilván ez is egyszerűsítés. Ha egy „jól lekoldulható” lépcsőért kitör a harc, első vérig is eltarthat.
A hajléktalanok zöme azonban a hallgatag többséghez tartozik. Ahhoz a többséghez, amelyről néha azt sem tudjuk, hogy hajléktalanok.
Van, akinek rendszeres jövedelme van, elfogadhatóan öltözik, vannak, akik néha munkát is vállalnak, BKV-bérletet, lakcímkártyát váltanak, mosnak és tisztálkodnak, szórólapoznak, újságot árulnak.
A Széll Kálmán téri melegedőben öt éve még neves vendég volt Kálmánka, a magányos mozdonyvezető. Fényesre glancolt cipőben járt, aktatáskával, télen irhabundában. Lakása nem volt, de nem bírta ki a szállón. Reggeli után az állomásra ment, fejből tudta a menetrendeket. Reggeltől estig utazott. Öt éve eltűnt, elvonatozott.
Átrándulunk a Fóti útra, a Twist Olivér Alapítvány rehabilitációs szállójába. A Twist Olivér a világi hajléktalan- és szegénygondozás klasszikus intézménye. Mezei György szociálpolitikus alapította, aki azóta elhunyt, a Twist Olivér fennmaradt. Gondozott villaépületben működik a Fóti út elején. Délután van, a levegő szikrázik a hőségben, a kert zöld és árnyas. Az előcsarnokban egy asztalon Tesco-zöldség, egy tegnapi adomány maradéka. A szállónak nappali melegedője (hűsölője) is van. Reggel kilenctől működik. Mivel az alapítvány Újpestet fedi le, arra számítottunk, hogy találkozunk Zazával, a helyi aluljáró dalnokával, Somával, az ukráncigi-biznisz első emberével, a bonyolult és zavaros újpesti csöveskultúrával. De a Fóti úton közülük senkivel sem találkozunk. Tápi Eszter, az intézmény vezetője világosít fel: akiket most az otthonban látok, nem újpestiek. Az alapítvány lakói szerte az országból toborzódnak – Sajóbábonytól Pusztaszabolcsig. A képlet általában az, hogy a vidéki csöves feljön Pestre, s látva a „korlátlan lehetőségeket”, végleg itt ragad. A Széll Kálmán melegedőjében Gyula ezt így fogalmazza meg: „Ha hazamennék Sajószentpéterre, két hét alatt éhen halnék.”...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.