2018. július 9., hétfő

JÖVŐRE IS VÉKONY LESZ AZ EGÉSZSÉGÜGY PÉNZTÁRCÁJA

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: DANÓ ANNA
2018.07.09.


A háziorvosok és a gyógyszerkassza többet remélhet jövőre, de máshol nem látszik, hogy rendbe tennék az ágazatot. Becslések szerint a biztosító 25 százalékkal fizet kevesebbet egy-egy beavatkozásért, mint az amennyibe a kórházaknak, szakrendelőknek kerül.

„Az egészségügy feltámasztásához szükséges két feltétel közül a kariztmatikus hadvezér még csak meg lenne, ám a fegyverzete igencsak hiányos” – így kommentálta Kincses Gyula szakértő a 2019-es költségvetés ágazatot érintő számait. Az egykori egészségügyi államtitkár úgy számolt, még csak gesztusként is 300 milliárd forint feletti többletnek kellene lennie a kasszában ahhoz, hogy látszódjon: a kormány priorításként kezeli választói egészségét. A Varga Mihály pénzügyminiszter által beterjesztett javaslatban ezzel szemben mindösszesen 101 milliárddal (egymilliárddal kevesebbel, mint az idei növekmény) jut több a területre. Ezen felül további mintegy 42 milliárd forintot terveznek az Egészséges Budapest Programra, melyből a fővárosi intézményeket modernizálását tervezik meg. Valamint további 50 milliárd juthat a budapesti és a Pest megyei szakrendelők és az egyházi kórházak megújítására. Ez utóbbi összeg külön tételként szerepelnek a költségvetésben.

A jövő évre remélt négy százalékos GDP növekedésből sovány szelet jut az egészségügynek: legfeljebb szerény szinten tartásra lehet elég.

Egyes szakértők szerint a költségvetés átláthatósága nem javult, a konkrét területek forrásait több helyről kell „összevadászni.” Így például a pénzügyi tárca, vagy miniszterelnöki hivatal tartalékaiból is juthat majd valami, most még nem nevesített összeg az egészségügynek. Erre utal az is, hogy miközben a főszámok között nincs forrás további béremelésre, Kásler Miklós miniszter és Nagy Anikó egészségügyért felelős államtitkár még a költségvetési törvény zárószavazása előtt egyeztet a béremelés folytatásának korábbi ígéretéről az ágazati érdekképviseletekkel. A papírforma szerinti 101 milliárdos többletből viszont a már eddigi ágazati béremelések fedezetére juthat, meg esetleg a kórházak adósságainak kozmetikázásra. Az újabb béremelésre, strukturális reformokra már nem. „Azaz a 101 milliárd semmit nem jelent sem nővérbérben, sem a várakozási idők csökkentésében” – állítja Kincses Gyula, aki szerint ezzel a költségvetési tervvel a széteső egészségügy cél és jövőkép nélküli sodródására sincs gyógyszer...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.