2018. július 10., kedd

ILLIBERÁLREÁL

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2018.07.10.

Szijjártó et.-nak nem tetszett a képe, ezért az ő javaslatára a fényes tekintetű leváltotta a Balassi Intézet éléről Hammerstein Juditot. És állítólag leginkább azért, mert korábban a Magyar Idők – ami izé, ugye a fényes tekintetű kedvenc valamije, bár ismeretlen okokból újságnak nevezik – bírálta az intézetet, mert a magyar kultúra külföldi népszerűsítésekor túl nagy teret adott a balliberális művészeteknek.

Ilyesmikről fogok mesélni most, arról majd más alkalommal, hogy óvakodni kell a Magyar Időkbéli bírálattól, mert ez akasztást von maga után. Láttunk már fotót, midőn a fényes tekintetű a repcsijén ilyet nézeget nagy gonddal. Most is, midőn repült a messzi Törökországba a friss szultán avatására, bizonyára látta a zorgánumban, hogy ez a Hammerstein komcsikat éltet, s mivel egyetlenünk meg jó bolsi, elküldte neki a selyemzsinórt.

Első blikkre nem tudja az ember, mi a baj a balliberális művészettel, mert ilyen fogalom a valóságban nincsen. Csakis jó művészet van, illetőleg szar, a NER szívének meg ez utóbbi a kedves. Ebből fakadhatott például az a móka is, hogy egy szombathelyi tanácsnok asszony a Weöres Sándor Színház repertoárja fölött óhajtott őrködni, amikor itt Alföldi rendezett, és voltak értő támogatói is, mondván, az nekik túl súlyos.

Ez például lehetséges ok, nehéz olyasmit befogadni a jelszavakhoz szokott elmének, ami nem egydimenziós, fekete meg fehér, és nem a katonás térkövek hamis szimmetriája jellemzi. Az ilyesmi csak megzavarja a választópolgár rendhez szokott lelkét, és elvész belőle az a nyugalom, amit a gondolkodás teljes hiánya nagy kegyesen biztosít. Rendnek kell lenni ugyanis.

1937-ben is az volt, amikor Hitler bácsi Münchenben megrendeztette az “Entartete Kunst”, azaz, az elfajzott művészetek kiállítást a “Nagy német művészeti kiállítás” ellenpontjaként. Az utóbbiban a “tiszta művészet” képviselői állítottak ki, az “elfajzottak” a “kultúrbolsevik” minősítéssel, amely a mi balliberális művészetünk megfelelője, mintegy elriasztásként kaptak helyet egy padlásszobában.

Hitler a kiállítás ismertetőjében így fogalmazott: „ezek a műalkotások önmagukban nem érthetők, ezért van szükség egy olyan útmutatóra, amely megindokolja, hogy a jövőben miért tartsuk mindezt távol a német emberektől.” – A mi egyetlenünk kiállítást még nem nyitott meg, de ennek a Hammersteinnek a menesztése, s főleg az indoka mindennél beszédesebben mutatja a NER által idvezítőnek tartott művészeti irányt, amelyet bízvást nevezhetünk a szocreál nyomán illiberálreálnak is talán...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.