HOSSZÚ ÚT A SZEGÉNYHÁZIG AVAGY HOGYAN LETT OROSHÁZÁNAK 75 HÉTKÖZNAPI HŐSE

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: SCIPIADES ERZSÉBET
2018.07.20.

A furgon Pestről, a Dankó utcából indult, s belül pont úgy nézett ki, akár egy utazó szatócsbolt. Volt benne minden. Hűtő, mosógép, krumpli, olaj, tej, liszt, tojás, cukor, konzerv, kávé, szappan, mosópor, füstölt és nyers húsok. Délre tartott, a városba, melyet lakói máig úgy emlegetnek, ez Magyarország legnagyobb faluja. A sokemeletes, zöldre festett épület már a vasútállomásról látszott. Azt írták rá óriás betűkkel: Garzonbérlők Háza, de itt, Orosházán mindenki csak úgy hívja, szegényház. A rossz nyelvek szerint a városi szegényház az uzsorások paradicsoma: állítólag ők törték be időnként a bejárati ajtót, feszítették fel a postaládákat, s lopták el a leveleket.

Erősíteni az ősi lelkületet

A város szegényházáról mindenkinek van véleménye. A Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM) például kijelentette: „Nem engedünk, ameddig nem lesz rend Orosházán!” És a mozgalom, mely magáról azt hirdeti, hogy a Kárpát-medencében élő magyarság felemelkedéséhez szeretne hozzájárulni, fölajánlotta, hogy hazafias irányultságú orosházi tagjai önkéntes portaszolgálatot látnának el a nap huszonnégy órájában térítésmentesen, mert „meg kell védeni a magyar nemzeti életterületet és értékrendet”. S mert egy garzonházban is „erősíteni kell az ősi és harcos lelkületet”, szemben azzal, amit a város vezetése tesz: „messziről érkező összeférhetetlen jövevényeket támogat a valóban rászoruló, jóérzésű helyi lakosokkal szemben”.

A szegényház lakói a szociális garzonokat az önkormányzattól bérlik, az épület az államé, a Magyar Önvédelmi Mozgalom mégis bejárást szervezhetett. Az apropó az volt, hogy az egyik látássérült lakót úgy leütötték, hogy ráesett Tüttőre, saját vakvezető kutyájára. A MÖM szerint a támadók cigányok lehettek, a Garzonbérlők Házában pedig „központilag vezényelt gettósítás” folyik. Az írásban is dokumentált 2016-os bejáráson megjelent László Attila, a Magyar Önvédelmi Mozgalom országos vezetője, Benkő Attila orosházi gárdista bajtárs, valamint dr. Szabó Ervin, Orosháza önkormányzatának jobbikos képviselője. Az eseményre a jobboldali szélsőséges hírportál, a kuruc.info tudósítót küldött. Tudósításuk szerint (Orosházi gettósztrori, 2016. január 4.) „cigányok leptek el egy orosházi önkormányzati bérlakást. (...) Nagy meglepetés nem ért bennünket, mikor megláttuk, hogy a lépcsőházban életvitelszerűen tartózkodó nők, férfiak, gyerekek mind egy szálig a cigányság soraiból kerültek be. (...) A szociális alapú lakásoknak több mint a felét már ők „lakják” (le)... Magyarországot sajnos a benne élőktől is meg kell védeni!”

A szegényház ügye eljutott az önkormányzatig. A Jobbik képviselője több önkormányzati ülésen is a portaszolgálat mielőbbi visszaállítását sürgette. Válaszul a Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. igazgatója kiszámolta, hogy ez évi 7 millió forintba kerülne, s arra jutott, hogy hetente négyszer inkább járőrözzenek rendőrök a Garzonbérlők Házában.

A városi szegényházban jobbára tizenhét-tizennyolc négyzetméteres garzonok találhatók. A bérlőkről a Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága dönt; az önkormányzat egyik szerve. A házban ma annyian élnek, mint egy kisebb faluban, körülbelül százan. Egy részük korábban hajléktalan volt, egy részük közmunkás, a nők között sok a bántalmazott, az otthonról elmenekült. A Garzonbérlők Házában még sincsenek segítő emberek, szociális munkások.

A ház előtt parkoló furgonban három szociális munkás ült. Kettő pesti, egy orosházi. A pestiek az Oltalom Karitatív Egyesületben dolgoznak, az orosházi pedig a helyi Wesley-iskolában, ahová olyan gyerekek járnak, akiknek nagyon nehezen megy a tanulás, otthon pedig többnyire szerény körülmények között élnek. A gyógypedagógiai iskolát a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség tartja fönn, melynek elnöke Iványi Gábor metodista lelkész.

A furgonból a pesti szociális munkások kiemelték az egyik automata mosógépet, s elindultak vele az első emeletre, Józsefhez, az egykori pesti hajléktalanhoz.

– Ha kinézünk az épületből – topogott József –, akkor rálátunk a valamikori malomra. Én, kérem, még az elnök urat, Iványi Gábort is ismerem. Lehetséges, hogy ő engemet nem, pedig laktam nála, a Dankó utcában, a hajléktalanszállón. Onnan jártam be dolgozni a Parlamentbe, ahol pincér voltam. Az emberek nem egyformák. Úgy kerültem a hajléktalanszállóra, hogy a pesti barátnőmmel nem jöttünk ki. Én, kérem, valamikor a Margitszigeti Nagyszállóban is pincérkedtem, mégis visszakerültem ide, Békés megyébe, ahol születtem. Orosházára, a Szabó Dezső utcába, a hajléktalanszállóba.

A pesti szociális munkások unokatestvérek. Egyikük az Oltalom Karitatív Egyesület elnökének, Iványi Gábornak a legkisebb gyermeke. Iványi Ábel és Tóth Márton az automata mosógéppel fölértek az első emeletre, azután újból a furgonhoz siettek, ennivalót válogattak, Józsefet pedig elöntötte a boldogság.

– Nem gondoltam, hogy ennivalót is kapok. Tessen körülnézni. Tizenhét négyzetméter, négy évet vártam rá. Én, kérem, négy éven át minden hónapban kérvényt írtam a Társadalmi Kapcsolatok Bizottságának, hadd lehessek szociális bérlő. Közben nagyon is vigyáztam magamra, képzéseken vettem részt, s végül sikerült: közmunkás lettem. Kaszálhattam, betonozhattam, járólapokat önthettem. Télen, hatvanegy évesen betettek az idősek otthonába, az Ezüstfenyőbe, ahol meg közmunkás portás lehettem havi 54 ezerért. Ez a 17 négyzetméteres szociális bérlakás havi 17–20 ezer forintomba kerül, ami nyáron fölmehet 25 ezerre is, mert muszáj naponta tusolni... Szerintem lehet hős az, aki fönn tudja magát tartani ennyi pénzből. Én, kérem, nem elleneztem, hogy bemutassanak Bús Kati szociális munkásnak, aki nem kutakodott. Beszélgettünk. Jólesett. Végül azt kérdezte, mire volna szükségem, mire azt feleltem, nekem, kérem, valójában semmim nincs. Mosógépem sincsen. Ekkor lefényképezett. Engedtem, hogy a fotóm fölkerüljön a Facebookra. Azt is mondta, Hétköznapi Hős lettem, s nincs több dolgom, mint hogy várjak...

ITT OLVASHATÓ