HORRORTÖRTÉNETEK AZ ALBÉRLETEK VILÁGÁBÓL - TUDOD, MILYEN A DARÁLÓS VÉCÉ?

168 ÓRA ONLINE
Szerző: SZABÓ BRIGITTA
2018.07.23.

Lenyúlt kaució, folyton elromló darálós vécé, ötvenezerért bérelt ablaktalan szoba – mindenki hallott mostanában horrorsztorikat az albérleti piacról. Az elmúlt öt évben drasztikusan – Budapesten duplájára – emelkedő lakbérek miatt nemcsak a legszegényebbek és a munkások, de a szakmájukat kezdő fiatal értelmiségiek is lakásgondokkal küszködnek. A felmérések szerint a magyarok 90 százaléka saját tulajdonú ingatlanban él, és minden kormányzati intézkedés azt sugallja, hogy ez a jó döntés. Akinek nincs saját tőkéje, jó családi háttere, netán hitelképtelen, csak az egekbe szökött albérleti díjak vagy a sokszor lakhatatlan szociális bérlakások közül választhat. De nem az a baj, hogy az állam ne költene a lakásügyre. A támogatások elosztása igazságtalan. Legfőképp olyan programokra megy a pénz, amelyekből rendszerszerűen maradnak ki az épp lakásra szorulók, a szegények, a roma magyarok meg a sokgyerekesek. Persze lenne más út is. Több európai országban például a nonprofit szervezetek a magánbérlakást kiadók versenytársai, és van, ahol az állam meghatározza a legmagasabb kiszabható bérleti díjat. Magyarországon a bérlakásszektor helyzete rosszul szabályozott, sem a bérlő, sem a kiadó nincs védett helyzetben.

– Budapest VIII. kerületében bérlünk lakást, mert bár Zuglóban szeretnénk lakni, azt nem tudjuk megfizetni – kezdi Király Anna. – Most baráti áron 75 ezer forint bérleti díjat és átlagosan 50 ezer forint rezsit fizetünk, de ha nem ismerős ingatlana lenne, akkor 100 ezer forint alatt nem úsztuk volna meg a bérletet. Zuglóban egy, a jelenleginél kisebb, 40-45 négyzetméteres lakásnak csak a bérleti díja havi 140 ezer forinttól indul. Én nettó 240 ezer forintot keresek, a párom pedig két munkahelyen nettó 300 ezer forintot. Ennyiből egyszerűen nem tudunk továbblépni.

Anna és a párja, Péter is diplomások, Anna három nyelven beszél, tízéves munkatapasztalata van, a párja 15 éve dolgozik, a főállása mellett egy mellékes munkája is van. A család nem tudja segíteni őket, sőt. Péter édesapja idősek otthonában él. Eleinte a nyugdíja elég volt az otthon költségeire, de az árak folyamatosan emelkedek, és az utóbbi időben már Péteréknek is be kell segíteniük. Anna szülei elváltak, már ők is nyugdíjasok, anyagilag ők sem tudnak hozzájárulni a fiatalok indulásához.

– Van terv? – kérdezem Annát.

– Nincs. Csak vagyunk. Hitelt nem merünk felvenni, mert ha egyikünk is elveszíti az állását, nem tudjuk majd fizetni. A csok megint nem jöhet szóba, mert nem akarunk előre vállalni gyerekeket...

ITT OLVASHATÓ