HELSINKI FELÉ

HUPPA
Szerző: SZELE TAMÁS
2018.07.15.

Az pusztán egy momentum, legyen bármennyire is pikáns vagy érdekes, de mégiscsak elég jelentéktelen mozzanata a nemzetközi diplomáciának, hogy most, mikor ezeket a sorokat írom, Orbán Viktor magyar miniszterelnök egy szőnyeg szélén áll a Kremlben és erősen izzad. A valóban fontos randit holnap bonyolítja Putyin elnök, Helsinkiben.

Természetesen Donald Trumppal. Az amerikai elnök épp legrosszabb formáját futja, hogy sportnyelven fejezzem ki magam, már, ha a szingapúri meccs után még lehet rosszabbról beszélni – de hát lehet. Kell is. A mostani tárgyalókörútja nyugodtan nevezhető tökéletesen eredménytelennek, a NATO-csúcson sikerült megállapodnia abban, hogy nem állapodott meg semmiben a katonai költségvetésekről, és ezt a tárgyalást utólag ahányan ott voltak, annyiféleképpen kommunikálták – nem értelmezték, bár értelmezték volna, az azt jelentené, hogy van miről beszélni, született egy konszenzus, de erről szó sincs. Erősen valószínűsíthető, hogy semmiben nem sikerült megegyezni, ami az anyagiakat illeti, minden marad a régiben, ám az összes érdekelt fél szidni fogja egymást. Ami azért egy katonai szövetségen belül ha nem is végzetes, de mindenképpen szerencsétlen állapot.

Az angliai látogatás még nagyobb kudarc. Első sorban említhetjük, hogy Trump meggyőződhetett általános népszerűtlenségéről a szigetországban, ugyanis tegnap legalább kétszázötvenezren tüntettek ellene London utcáin, márpedig azt tudjuk, hogy Londonban van hely, és számos utca. Viselkedése is egyértelmű ellenszenvet váltott ki, a királynő jelenlétében meg sem próbált alkalmazkodni a protokollhoz – hogy is mondjam csak, ha megpróbálja, csak nem sikerül, biztos elnézik neki, de ő meg sem próbált udvarias lenni. Mindenképpen, talán ő az első ember, akinek sikerült megváratnia a királynőt. De mondjuk nem is ennek van komoly diplomáciai jelentősége, hanem annak, hogy olyan tervvel érkezett, ami a sarkaiból forgatta volna ki az Egyesült Királyságot. Jelesül: azt követelte, hogy a szigetország lépjen ki az európai vámunióból (a hard brexit szellemében) az Egyesült Államokkal kötendő szabadkereskedelmi egyezmény kedvéért. Ha ki nem lép, nincs egyezmény, és az Egyesült Államok gazdasági ügyekről az Unióval tárgyal majd. Ha meg kilép, annak olyan kereskedelmi, és nyugodtan mondhatjuk, politikai következményei lesznek – például vámhatárok felállítása az Ír-szigeten vagy Anglia és Skócia között – ami helyben és azonnal okozna felbecsülhetetlen károkat. Itt egy jó megoldás kínálkozna Anglia számára, éspedig az, ha az Egyesült Államokkal is megköthetné a szerződést, de a vámunióban is bent maradhatna: ezt tette lehetetlenné Trump a Blenheim-kastélyban zajló tárgyalásokon. Egyszerűen arra kívánja kényszeríteni az Egyesült Királyságot, hogy két rossz közül válasszon.

Volt már hasonló helyzet a történelemben, mikor is a Blenheim-kastély akkori ura, Sir Winston Churchill azt mondta: „Angliának választania kellett a becstelenség és a háború között. A becstelenséget választotta. Háborút fog kapni.” Igaz, ezt a müncheni konferencia után mondta, Neville Chamberlainnek, a későbbi események pedig ismeretesek. Bizonyos második világháborúra gondolok – a helyzet nem analóg, ugyanis most nincs szó fegyveres konfliktusról, csak gazdasági háborúról, melyet Trump elnök vív a világ többi része ellen, mely nem Trump elnök, az Egyesült Királyság most nem világbirodalom, hanem egy közepes méretű és gazdaságú európai ország, ha nem is „kontinentális” – de a mondat helytálló a maga módján.

És akkor most továbblovagol a cowboy Helsinkibe. Finnország történelmének ismeretében elmondhatjuk, hogy Trumpért sem rajonganak a finnek, de ez eltörpül amellett, mennyire utálják tárgyalópartnerét, akitől nem kicsit tartanak is. Vlagyimir Putyin lehet körülbelül a legkevésbé szívesen látott vendég arrafelé. És most következik a legfontosabb kérdés: miről fognak tárgyalni?

Már, ha egyáltalán fognak. Abban az értelemben vonom kétségbe ennek a találkozónak a tárgyalás mivoltát, hogy a tárgyalás célja többnyire az, hogy adott kérdésben vagy kérdésekben közös döntés szülessen. Itt viszont a világpolitika jelen állapotában bizonyos kérdéseknek már a felvetése is konfliktusforrás. Nem lesz okos felemlegetni a Krím státusát, Ukrajna helyzetét, Szíriát és Asszadot, a salisbury mérgezéseket, Észak-Koreát (amely válság megoldásából látszólag az USA focizta ki Oroszországot, bár valójában Kína ejtette ki őket a pikszisből), nem bölcs előszedni az amerikai választásokba történt orosz beavatkozás kérdését… és még sorolhatnám...

ITT OLVASHATÓ