ÉN ADOM A MOSLÉKOT, ÚGY RÖFÖGSZ, AHOGY ÉN ELŐÍROM NEKED

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: FORGÁCS ERZSÉBET
2018.07.19.

"A kutató nem tenyészthető, és nem lehet úgy bánni vele, mint egy háziállattal." (Török Ádám, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára)

Igen, az MTA beszántásáról van szó. Hogy most a kutatók, tudósok elmennek és vissza sem jönnek, mert elveszik a szabadságukat. Ez kétségtelenül nagy veszteség bármelyik társadalom számára. Akkor is, ha ezt sokan kétségbe vonják, hiszen mindenki a saját bajával van elfoglalva.

Olvasom sorra a tudósok megnyilatkozásait, keresem azt a félmondatot, amiből kiderülhet: belátják a saját hibáikat. Ilyen félmondatot nem sikerült találnom. Kapaszkodnak kézzel-lábbal a jól felépített elefántcsont torony oszlopaiba és változatlanul nem értik, hogy mi lehet ezzel a probléma. Igaz, ha értették volna, talán el sem jutunk odáig, hogy a kormány bejelentse: én adom a moslékot, úgy röfögsz, ahogy én előírom neked.

A tudóstársadalom minden ország szellemi elitjét képviseli. Azonban az úgy nem működik, hogy a megbecsültség jár, de az ezzel járó társadalmi felelősséget el lehet kenni. Nem lehet, mert visszaüt. Most pontosan ez történik.

A kutató valóban nem tenyészthető és nem lehet úgy bánni vele, mint egy háziállattal. De senki más sem tenyészthető és senki más sem állat. Az újságíró sem, a vállalkozó, az alkalmazott, a nyugdíjas, a falun élő, a városi, a diák, az óvodás, a pedagógus, a nővér, a férfi, a nő sem. A társadalom minden tagja érték a maga helyén. Érték az orvos és érték az az ember, akinek nincs elérhető közelségben háziorvosa. Érték a tudós, de érték az a kis faluban élő honfitársunk is, aki a saját nyomorába bezárva vegetál és örül, ha néha közmunkához jut. Érték az a gyerek is, aki bármennyire tehetséges és szorgalmas, ha nem a megfelelő családba, nem a megfelelő helyre születik, akkor soha nem fogja elérni azt, amit elérhetne. Nem lesz például az MTA tagja, mert még érettségiről sem álmodhat, nemhogy diplomáról. Ha nincs lehetősége megfelelő oktatáshoz jutni, ha a szülők nem tudják anyagilag vállalni a magánórákat, nyelvoktatást, ha a családnak nem telik számítógépre és internetre, akkor esélytelen az a gyerek.

A tudóstársadalom felelőssége itt kezdődik. Látniuk kellett volna az elejétől a problémákat, szóvá kellett volna tenniük. Nem tették, mert úgy hitték, nem az ő dolguk. Pedig nem arról van szó, hogy nekik kellett volna leváltaniuk a kormányt. Dehogy. Azonban a hibás döntéseket és azok következményeit látniuk kellett volna és tiltakozni megállás nélkül. Az oktatás lepusztítása, az egészségügy helyzete, a felsőoktatáshoz való egyre nehezebb hozzáférés, a falvak leszakadása, a cigányság helyzetének megoldatlansága, a kultúra fideszesítésére való törekvés, a polgári jogok egyenkénti elvétele, a hatalmi ágak összemosása, a hatalom egy kézbe való centralizálása, az önkormányzati és az oktatási autonómia felszámolása egytől egyig olyan ügyek, melyek apró lépésekből tevődtek össze. Az apró lépések azonban a szakadékhoz vezetnek. A tudósoknak látniuk kellett volna, hogy mindennek milyen következményei lesznek. Látniuk kellett volna már az első lépéseknél és tiltakozni, elmagyarázni a társadalom azon tagjainak is, akik egyszerűbb szellemi környezetben élnek, hogy ez baj, ennek nem lesz jó vége, ne engedjétek, ne engedjük...

ITT OLVASHATÓ