2018. július 25., szerda

"EGYETLEN NEMZET SEM TŰR ILYEN HÁMOT A VÉGTELENSÉGIG"

SZTÁRKLIKK
Szerző: Barb
2018.07.25.


Jóllehet, a napnál is világosabb, hogy az emberek nem kérnek abból a csúfos színjátékból, amit hivatalosan még demokráciának neveznek. A szavazásra jogosultak elsöprő többsége már-már tüntetően távol marad a voksolásoktól. 

Mi ez, ha nem a legkeményebb kritika arra vonatkozóan, hogy a hazai politika kiüresedett, és sem a hatalom, sem az ellenzék nem tudja hitelesen megszólítani az állampolgárokat.

Amiben nem hiszünk, azt nem választjuk. Amiből nem akarunk enni, azért nem megyünk a boltba.

Lehet persze azt mondani, hogy akkor maradjunk éhesek, de talán azt is, hogy romlottat vagy mérgezőt sem kötelező enni.

Mindenesetre joggal feltételezhető, hogy egyre inkább nő a szakadék a nép és a politikai elit között. Az emberek nem bíznak abban, hogy sorsuk jobbra fordul attól, ha bárkire is húznak egy nyűves x-et. Ez pedig igen súlyos baj.

Ahol már nem hisznek senkiben és semmiben, ott a csend és a passzívitás intő jel. Érti-e valaki a figyelmeztetést? Vagy csak hangerős, félelemkeltős reakciói vannak a politikának, mondván, hogy tessenek jobbat csinálni tisztelt birkanép?!

Biztos vagyok abban, hogy egyetlen nemzet sem tűr olyan hámot a végtelenségig önmagán, ami terhére van. Nyel, néma, hallgat, sorba áll, vagy otthon morgolódik, de amikor élhetetlenné teszik a létét a többségnek jobbról-balról, akkor a változás is bekövetkezik...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.