EGY NYUGODT EMBER

ÉLET ÉS IRODALOM 
/ PUBLICISZTIKA
Szerző: KOVÁCS ZOLTÁN
2018.06.29.

Ül agárdi házában L. Simon László, és nézi, amint kinn csepereg az eső. Elégedetten múlatja az időt: bársonyos lelke és a kint csepergő nyári eső – ha szabad úgy fogalmazni – harmonikusan párzik. Ezt onnét tudni, hogy maga érzékelteti kedden délután abban a telefonos beszélgetésben, amelyre Bolgár György kérte. Kocsival igyekeztem kifelé a városból, valahol a Műcsarnok környékén kapcsolódtam a beszélgetésbe. Az egykori kulturális államtitkár azt érzékeltette, milyen nagy a nyugalom Magyarországon, pontosan ezt látta a közelmúltbeli Omega-koncerten, ugyanezt a Metallica-bulin, és érzi ezt a biztonságot, bárhova megy. Hogy jó élni itt, előbb-utóbb mindenki rájön majd. Valahol a Duna-parton tartottam már, ő arról beszélt, hogy Orbán miniszterelnök élhetővé tette az országot, hát miért nem lehet nyugodtan és békességben élni. Itt nincsenek olyan elemek, akiktől tartani kellene, nem erőszakolnak lányokat, asszonyokat. Így tölti napjait L. Simon, nyugalomban, békességben.

Azt már én teszem hozzá, ha kinéz agárdi házából, és tekintetét kelet felé veti, még kiegyensúlyozottabb lehet, mert a Gárdony határában fölzöldellő erdők mögött lomhán nyújtózkodik vagy kétszáz hektár saját földje, ha meg az ellenkező irányba, a közeli Seregélyes felé fordul, fölrémlik a Mezőföld löszös, mély völgyekkel tagolt asztallapja, ahol, mint az Illyés-féle Puszták népéből ismert, annak idején summások serénykedtek a nyári idényben, évtizedekkel megelőzve kései utódaikat, a büntetés-végrehajtás meggyszedőit. Ha az egykori avantgárd, majd képviselő, később kulturálisalap-kezelő, se jobbra, se balra nem akar nézni, hanem átveti tekintetét a Velencei-tó kéken feszülő acélján, a karbonkor variszkuszi rögei pislognak vissza rá. Azok is az övéi. Övé ott minden, a rögök, az örökpanoráma, talán még a nadapi szintezési alappont is. Laktam Gárdonyban, általános iskoláim egy részét ott végeztem. Én is elégedett voltam, pont annyira, mint L. Simon. Tanítás után, ha jó idő adódott, özönlöttünk a tópartra, miénk volt a világ. A part, a víz, a szemben magasodó hegyek. El sem tudtam képzelni, hogy egyszer majd fiatal demokraták érkeznek a vidékre, üdén, szemükben harci vágy ég a múlt igazságtalanságainak eltörlésére, majd mindezek jegyében fölvásárolnak ott mindent: tópartot, hegyet, a tómedret meg a susogó nádast a benne rejtőző halakkal. A szintezési alappontot. Egy másik világot építenek majd, és amikor a ma iskolásai lezúdulnak a partra, átnézve a szemközti domborulatokra, már nem Templom-hegyet, Nyír-hegyet vagy Bence-hegyet látnak, hanem mint szétszórt gyufásdobozokat, megannyi fitneszklubot, motelt és a kapcsolódó gazdasági épületeket. Ezzel nincs semmi gond, éljen a magántulajdon, de miért mindig azok tudnak vásárolni, akik a kormányfőhöz csapódva, lábához dörgölődzve, nyomában nyáladzva egykor jót tettek neki? Mert ha éljen a kapitalizmus, akkor más rendezőelvek is vannak, sőt: más rendezőelvek vannak, és akkor mások is érezhetnék azt a biztonságot, amit a költő érez a szitáló esőt nézve. Azt pedig az átlátszó.hu írta meg, hogy mindezért L. Simon Lászlóéknak 281 millió forintot kell fizetniük, amivel kapcsolatban az a baj, hogy „sem a cégeik beszámolóiból, sem L. Simon vagyonnyilatkozatából nem tűnik úgy, hogy lenne fedezetük ekkora összegre, hiába kaptak korábban több tízmilliós állami támogatásokat a vállalkozásaik”. Tulajdonos még a feleség, aki amúgy fitneszedző, de ő a dolog természetéből adódóan nem közszereplő, ahogy Orbán veje sem az, Mészáros Lőrinc lánya, fia, Kósa felesége, édesanyja meg az egész kormányzati pereputty. Más kérdés, hogy némelyikük kezén egyre nagyobb vagyonok halmozódnak, és nem mindig tudni, mi ezeknek a vagyonoknak az eredete...

ITT OLVASHATÓ