CIRKUSZ

KOLOZSVÁRI SZALONNA - VENDÉG
Szerző: Csita
2018.07.15.

...Én meg játszom a majmot. Őszintén nekem sem volt nehéz megtanulni a szerepet. Röhögve könnyebb, ők röhögnek rajtam, én meg rajtuk. Csudajó! Egy baj van, mostanában már nem mindig tudok nevetni. Ilyenkor felmászok a fa tetejére és onnan figyelek, messziről. Onnan fentről, kívülről olyan vicces és primitív ez az egész. Mint egy igazi cirkusz, komolyan! Csak át kellene ugrani azt a kerítést, most olyan bátornak érzem magam. Kinyaltam az idomár pálinkás poharát. Mindig kiszoktam… Még nem vette észre. Ne mondjátok el neki! Ilyenkor annyira bátor vagyok, mint fiatal koromban, még a kerítés előtt…

Szóval az idomár, az nagyon rendes ember! Nemzetközileg elismert, azt mondja magáról. Mert megvéd minket a kerítéssel, sőt a mi kerítésünk végtelen, egész Európát megvédi a… valakiktől. Ezt a szót nem bírom megjegyezni, pedig oly sokat hallottam már. Én meg azt hittem eddig, hogy minket zárt be! De ez lényegtelen, a kerítésnek két oldala, bezárva, vagy kizárva lenni, nézőpont kérdése. Szóval végtelenül rendes ember, csak én valahogy nem tudom tisztelni. A tisztelet vagy jön belülről, vagy ki lehet kényszeríteni kívülről ideig-óráig. De annak súlyos következményei lesznek. Mindenkit érintő súlyos következményei.

Szegényke csúnyán elhízott… megdolgoztunk érte! De mit sem ér, Jumbó ha egyszer még magánál lesz, ha egyszer még feltámad, ha nem lesz leszedálva, egy másodperc alatt matricát csinál belőle. Nem lesz három dimenziós, de plakátra pont jó. Végre nekem is tetszene! Összeszedem magam és ugrani fogok, ennek itt nincs értelme. De még ülök egy kicsit a saját a fekáliám tetején. Mert nekem adtak enni. Nekem még adtak, mert még munkaképes vagyok és egészséges, vagyis nem tudok róla, hogy beteg lennék. De nem voltam orvosnál már rég. Pontosan tudják, hogy a munkaképeseknek enni kell adni, mert ha tele a pocak nem fog ugrálni. Szóval ettem, mert volt mit, mert én még húzom az igát, szolgálok, nem sokan vagyunk már kerítésen belül. Sajnos a tehetségesek már mind elhúztak, tisztelet azon kivételes tehetségeknek, akik kalandvágyból itthon maradtak. Inog a cirkusz porondja. Nekem is remeg a lábam mindig, mikor fel kell lépnem, bohóc orral, maszk mögött sírok.

Tudom, hogy mit csinálok, felelősségem teljes tudatában cselekszem! Nem lenne szabad! Rajtam is múlik, mikor dől ez össze, amíg itt vagyok nem fog! Amíg csinálom utolsó leheletemig, nem fog! Amíg szolgálok, nem fog! Ahhoz hogy ugrani tudjak, erőt kell merítenem. Meg kell mártóznom a saját mocskomban, hogy elég késztetést érezzek a meneküléshez. Talán nem vagyok még mindig elég mélyen. Legyek köpnek és lárvák másznak a testemen. Meg kellene mozdulni már! Vagy itt rohadok meg, és a férgek elevenen esznek meg! Akkor most futás, három, kettő, egy! És…!!! Megtorpanok, egy féreg pont a szemem közé néz, az orromon ül.

Á! Nem bírom, velem is baj van! „Disznók közt az ólban!” Nem tudom megtenni! Valami ideköt, valami visszaránt! Valami elveszett, valamit meg kell keresnem! Vagy valaki elveszett, aki én voltam, nélküle nem mehetek! Meg kell keresnem, ez a valaki, vagy valami ideköt! Aki nélkül nem én vagyok! Azt hiszem a lelkem veszett el az elmúlt években! Meg kell keresnem, bárhol van is! Ha a trágya alatt, akkor ott! Ma én kiganézok magam után, és ha nem lesz meg, kiganézok mások után is. Ha ott sem lesz, tovább megyek, és együtt ganézunk majd! Ma ganézok! Akkor is, ha azt mondták, nekem ez jó! Jó nekem a szarban! Nem jó! Másoknak sem jó! Ganézok, és ma szembe nézek magammal. Nem lesz könnyű, azt hiszem!

ITT OLVASHATÓ