BESZÉLNI KICSIT MADZSARUL

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő / Kriszti és Fanni
2018.07.03.

A magyar iskola olyan, amilyen (némelyik jobb, némelyik gyengébb), ám az biztos, hogy olyan problémával, mint amit a mai poszt két szerzője, Kriszti és Fanni (akik legutóbb az ausztriai szülésről írtak posztot) körbejár, nem nagyon kell szembesülniük. Következzenek tehát egy soknyelvű bécsi iskola mindennapjai, illetve a kérdés: ki hogyan őrzi meg az anyanyelvét.

„Képzeljétek el, hogy így, a tanév vége előtt 2 hónappal állást kaptok egy budapesti általános iskolában. A feladatotok az, hogy egy lebetegedett kolléga harmadik osztályos kis diákjait tanítsátok a világ érdekes dolgaira. Az iskola állami, olyan, mint a többi: központi tanrenddel működik és fenntartásáért a szülők nem fizetnek tandíjat. Megvan?

Jourégel

Akkor most képzeljétek el azt is, hogy hétfőn reggel besétáltok az osztályba, és egy hangos „jó reggelt”-et kívánva köszöntitek az újdonsült nebulóitokat. A köszönést nem mindeniki fogadja el („na tessék, lesz még itt dolgom a neveléssel!” – gondolod is rögvest magadban), s vannak, akik felettébb érdekes jregel, jourégel, vagy jólegelt-et válaszolnak. Mi lesz itt...gondolod magadban, mert veled senki nem közölte, hogy itt ennyi speciális nevelési igényű(?) gyermek lesz...

Hogy jobban megismerjétek egymást, kéred, hogy mutatkozzanak be. Mondják el a nevüket, és hogy mit szeretnek leginkább csinálni. Az első padból majd kiesik Hunor, akinek a keze azonnal a kérdésed elhangzása után a levegőbe lendült.

Elhadarja, hogy ő Győrből származik, imád sakkozni az apukájával és délutánonként úszóedzésre jár az anyukájával. A mellette ülő Csongortól megtudod, hogy nem szereti a matematikát, de van egy nagy bogárgyűjteménye, és legszívesebben a budai hegyekben tölti az idejét.

Kérdezed, ki legyen a következő, de a két lelkes kisfiú után kacarászás és mocorgás a válasz szavak helyett. Rámutatsz egy hosszú hajú kislányra, aki feszengve mondja, hogy ő Fatemeh, és nem szeret olvasni, mert nehezek ezek a betűk.

Kérdezed, miért, erre elmondja, hogy ő egy másik abc-t tanult meg otthon, Iránban, és a magyar betűkkel csak fél éve kezdett ismerkedni. A mellette ülő kislány, Marzieh, erősen bólogat, és hozzáteszi, hogy ő már óvodás korától itt él Budapesten, nagyon szeret iskolába járni, mert itt vannak a barátai és mindenki nagyon kedves vele.

Božena, a következő kislány Prágából érkezett. Apukája a Prezinél programozó, és csak rövid ideig tervezik, hogy Magyarországon maradjanak. Ez az első éve, és bizony neki is belekeveredik a nyelve a magyar bemutatkozásba.

Dragana, a mellette ülő szerb barátnője bátorítja, hogy menni fog ez, csak sokat kell gyakorolni. Ő tudja, mert ő elsősként érkezett, és egy szót sem beszélt magyarul akkoriban.

A családjának azóta már ő a tolmácsa: intézett már lakcímkártyát, de mivel nemsokára kistestvére születik, az anyukájával rendszeresen jár a közeli kórházba, hogy lefordítsa, mit mond az éppen szolgálatot teljesítő „ugylet” orvos. Ha nagy lesz, ő is orvos szeretne lenni, de ezért nagyon sokat kell még tanulnia...

ITT OLVASHATÓ