Szerző: SZALAI ERZSÉBET
2018.07.15.
Pinkasz értelmezésében a Nyers körül gyülekező piacpárti közgazdászok és más szakemberek már a kezdet kezdetétől kizárólagosságra törekedtek, vagyis igyekeztek mindenkit kiszorítani a közgazdasági mezőből, aki más nézeteket vallott, mint ők. Ezzel szemben magam úgy láttam, és meg is írtam, hogy a paletta sokszínű volt. 2014-ben napvilágot látott Autonómia vagy újkiszolgáltatottság. Vezető közgazdászok vitája Magyarország jövőjéről az 1960-as évek közepén című tanulmányomban egy olyan közgazdasági vitát ismertetek, melynek komoly jelentősége volt a ’68-as gazdasági reform előkészítésében. A vita tárgya a tervezés és a gazdasági mechanizmus kölcsönkapcsolata volt, a vitaindítót Csapó László írta, aki egyszerre tett hitet egy, a gazdaság vezető lánszszemét kijelölő hosszú távú tervezés és a piaci nyitás mellett. A vitában piacpárti, és a piaci elemek bővítéséhez kritikusan viszonyuló, mérvadó közgazdászok egyaránt megszólaltak. Hetényi István pedig, aki később a piaci reformoknak az irányító apparátuson belüli egyik legaktívabb, bár kissé óvatoskodó szószólója volt, vitazárójában köztes álláspontot foglalt el, hitet téve amellett, hogy Magyarország számára a KGST piacok a jövőben is prioritást kell hogy élvezzenek a nyugati piacokkal szemben.
Az uralkodó közgazdasági nézet ebben az időszakban nem az egyoldalú piacpártiság, hanem a tervezés és a piac összeegyeztethetőségében való hit, vagyis mindkettő igenlése volt. És nem csak közgazdasági körökben.
Kis János filozófus – akit Pinkasz András olyanként idéz, mint aki óva intett a kapitalizmus fenyegetésével szemben – Bence Györggyel és Márkus Györggyel közösen írott, nagy visszhangot (és az állásaikból való eltávolítást) kiváltó Hogyan lehetséges kritikai gazdaságtan? című könyvükben nagyon hasonló álláspontot képviseltek.
Még markánsabb Kis és Bence piacpártisága 1973 és 1975 között Marc Rakovski álnéven megjelent A szovjet típusú társadalom marxista szemmel című könyvükben: itt a piacban és a fogyasztói autonómia előtérbe kerülésében az egyéni autonómia létrejöttének és megerősödésének egy valódi alternatíva nélküli lehetőségét látják. Emellett velük együtt Hegedűs András, Ota Šik, Fehér Ferenc, Heller Ágnes és Márkus György is úgy vélekedtek, hogy a piac lazítani fogja a hatalmi szerkezet merev hierarchiáját, és ezáltal nem csupán az egyéni szabadság lehetőségeit bővítheti, de hosszabb távon módot adhat a hatalmi konglomerátum társadalmi ellenőrzésére is. Vagyis Pinkasz egyik fontos állításával szemben igenis gondolkodtak a létezőn túllépő politikai alternatívákon – csak ezt nem az adekvát helyen, a társadalmi demokrácia közvetlen szélesítésében, hanem a piac „másodlagos hatásaiban” keresték.
Mindazonáltal Viktor Nee kutatásai szerint a piacnak kezdetben valóban volt hierarachia-oldó hatása, mivel a ’80-as évek elejéig egyenlősítő funkciót fejtett ki: a piaci elemek bővülésével már nem csak az állampárt-pártállam vezetői juthattak hozzá a kádereknek fenntartott üzletekben beszerezhető különleges termékekhez.
A reformeri szerepek és nézetek markáns sokfélesége miatt Nyersék ’68-as bizottságai még nem a balliberális értelmiség bölcsői. De főként életkori okok miatt sem lehettek azok: a mai balliberálisoknak nevezettek zömmel egy generációval fiatalabbak a Nyers-féle bizottságokban tevékenykedőknél, így nem vehettek még részt ebben a munkában. Ennek nem mond ellent az sem, hogy a 68-as reformhoz való viszony elemi szinten katalizálta a későbbi rendszerváltás motorjaként működő társadalmi elleneliteknek a ’70-es évek vége felé történő megszületését: egyfelől a hatalom sáncain belül megjelenő késő-kádári technokrácia (például Németh Miklós, Bokros Lajos, Surányi György); másfelől a hatalmi szerkezeten kívül tevékenykedő demokratikus ellenzék (például Kis János, Kenedi János, Solt Ottilia); végül a kettő között lebegő új reformer értelmiség (például Lengyel László, Bauer Tamás, Szalai Júlia) megszerveződését...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.