AZ ÁLHÍREK ÉS AZ EU - ELSZALASZTOTT LEHETŐSÉG?

MÉRCE
Szerző: B. SIMON KRISZTIÁN
2018.07.07.

A Cambridge Analytica-botrány, Trump megválasztása és a Brexit után, úgy tűnik, itt a pillanat, hogy megfelelő szabályozás születhessen a gyűlöletbeszéd, a bizalmas adatokkal való visszaélés és az álhírek online terjesztésének megfékezésére. Méghozzá olyan, ami az emberi jogokat is tiszteletben tartja. Ám az Access Now jogvédő szervezet munkatársa, Hidvégi Fanny úgy véli, az eddigi EU-s válaszokat politikai célok motiválták, és nem sokat tesznek azért, hogy valódi megoldást kínáljanak.

Legkésőbb az amerikai elnökválasztás óta rengeteg szó esik arról, mekkora felelősségük lehetett az olyan online platformoknak, mint a Facebook vagy a Twitter az álhírek terjedésében. A tartalomszabályozók hogyan reagálnak erre a problémára?

Az online platformok – hiába változott a helyzetük folyamatosan az elmúlt években – végig az online tartalomszabályozási kérdések középpontjában maradtak. A szabályozásukkal főként az a kihivás, hogy nem minősülnek médiumnak, és emiatt más felelősségi szabályok vonatkoznak rajuk, mint egy híroldalra. Ez részben pozitív, az internet szabadságát erősítő koncepció, részben viszont visszaélésekhez vezet. Az online tartalmak jelentős része ma már a közösségi médiában jelenik meg – hiszen számos felhasználó maga is állít elő tartalmakat, amelyeket megoszt, és a híroldalak is egyre inkább támaszkodnak a nagy webcégek infrastruktúrájára, amikor a tartalmaikat terjesztik. Ennek köszönhetően pedig nagyon sok vita középpontjában ma már nem is az a kérdés áll, hogy mit tehetnek a kormányzati szereplők, hanem helyette ezeknek a privát szereplőknek a lehetséges feladatairól beszélünk. Erre példa a Heiko Maas korábbi német igazságügyi miniszter – jelenleg külügyminiszter – kezdeményezésére meghozott tavalyi német törvény, amely súlyos pénzbírságokat róna azokra az online platformokra, amelyek nem törlik 24 órán belül a „nyilvánvalóan jogsértő” tartalmakat.

És ezeknek a magánszereplőknek mi lenne a felelősségük? Át tudnának venni olyan feladatokat, amelyeket idáig a kormányzatnak kellett ellátnia?

Hogy át tudnának-e venni ilyen feladatokat, illetve át kellene-e nekik, az nem egyértelmű. A különféle tartalomszabályozási újításoknak ugyanis nagyon rossz kimenetele lenne, ha nem csak extra felelősséget adna ezeknek a cégeknek, hanem az (emberi jogi) jogérvényesítés középpontjába is állítaná őket – azaz elvárná, hogy egy-egy platform bíró módjára mérlegelje, mit lehet, és mit nem lehet tenni az online térben. Ezzel részben olyan szerepet róna rájuk, ami nem az ő feladatuk kellene, hogy legyen. Ezek a cégek ugyanis azért jöttek létre, hogy profitot termeljenek, és nem azért, hogy emberi jogi szempontokat vagy szabályokat alkalmazzanak. Ráadásul nem is ők felelnek azért a tartalomért, amit a felhasználók megjelentetnek rajtuk.

Az EU-n belül jelenleg nagyon sok párhuzamos tartalomszabályozási kísérlet zajlik. Az egyik a copyright rendeletnek az úgymond „reformja” – de valójában ez egy félrevezető kifejezés, mivel azt az érzetet kelti, mintha pozitív változás történne. Mi (az Access Now) ugyan szerzői joggal nem foglalkozunk – ezért ebbe nem is szeretnék mélyebben belemenni, de azért megjegyzem, hogy ez az egyik olyan vonulat, amely akár elvezethet oda is, hogy a jövőben az online platformoknak előzetesen kell majd algoritmusokkal szűrniük a tartalmakat, mielőtt azok megjelennének rajtuk. Ez pedig gyakorlatilag egyenlőnek tekinthető a cenzúrával: nagyon nehéz elképzelni egy olyan megoldást, amely egyszerre betartja a jogokat és eredményre is vezethet.

Ezen kívül a gyűlöletbeszéddel kapcsolatban is vannak hasonló próbálkozások: körülbelül két évvel ezelőtt az Európai Bizottság kidolgozott egy magatartási kódexet (code of conduct), amely lényegében egy önszabályozó mechanizmusként működik, azaz nem egy olyan jogszabály, ami kötelezettségeket ró az online platformokra...

ITT OLVASHATÓ