Szerző: SZELE TAMÁS
2018.07.14.
– Vlagyimir Vlagyimirovics, itt vár valami Viktor Győzövics, azt mondja, iderendelted messzi földről, ezer versztáról, elvásott a vasbocskora, megevett három pud érett túrót, míg ideért. Mokány, belevaló muzsiknak nézem.
– Viktor Győzövics? Az meg ki a Kazányi Szent Vízkő? Mikor hívtam?
– Azt mondja, Vengrijából jött.
– Ja, az a Viktor Győzövics! Engedd be, galambocskám, csak szóljál rá, hogy törölje meg azt az elvásott bocskorát.
– Áldás járjon veled, cár atyuska, Éhező Szent Nyikifor vezesse lépteid, üzentél értem, itt vagyok, szolgálatodra! Ha te hívsz, örömest igyekszünk.
– Hát, itt vagy megint, te híres. Állj fel a padlóról, ne térdelj, legfeljebb majd később, ne koszold be azt a szép márványt!
– Tiszta vagyok én, atyuska, most jöttem a fürdőből, nyírfavesszővel végigverettem magam hetvenhétszer.
– Akkor se görnyyedj, nem térdelni jársz te ide. Vagyis néha igen, de most nem. Beszédem vagyon veled. Ott az asztal, rajta vodkácska, uborkácska, füstölt halacska, igyál egy kortyot, aztán hadd beszélek a fejeddel.
– Finom ez a cári vodka, atyuska.
– Legyen is, ha az én belemnek szánják, Viktor Győzövics. Hanem miket hallok én felőled, galambocskám? Te félsz tőlem?
– Dehogy félek, cár atyuska, hatalmas goszudar. Mit is félnék, adsz te nekem vodkácskát is, uborkácskát is, cservonyeceket gurítasz úri kedvedben szegény fejemnek.
– Micsoda? Tán nem is félsz?
– Dehogynem, rettegjük haragodat mindahányan!
– Akkor most félsz vagy nem félsz?
– Cár atyuska, ha parancsolod, félek, ha úgy parancsolod, nem félek: már magam sem tudom, mit érzek, mondd meg te.
– Azt mondom én, hogy összevissza beszélsz, mint félszemű sztárec a mensevinszki vásárban, édes fiam. Hát mit mondtál te a harsonásodnak, Kamuduma Emtéinek?
– Mondok én mindent, atyuska, beszélek én összevissza néha, belé a vakvilágba, mit mondtam?
...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.