Szerző: Határátkelő
2018.07.01.
Előfordul az, hogy valahogy egyes embereknek megszűnünk létezni, még akkor is, ha nem teszünk semmi rosszat – csak az élet így hozza. Ezen gondolkodott el egy eddig itt még nem szerepelt blog, a Szemünkben a világ Belgiumban élő szerzője.
„Már nem akarok olyanoknak megfelelni, akik nem kedvelnek engem, olyanokat szeretni, akik nem szeretnek viszont, olyanokra mosolyogni, akik nem mosolyognak vissza rám.
Hát, így jártam. Talán azon, hogy ezen túl tegyem magam segít, hogy a gyerekek felnőttek. Ők maradnak, szeretnek minket, mellettünk vannak. Átalakult ez a szeretet mély, tartalmas szeretetté, ragaszkodássá, egymás tiszteletévé, kiállássá, stb. stb.
Számomra mindig is az egyik legfontosabb volt a hűség mindenekfelett. Nem kell nekem magyarázni, hogy másfelé ment az élet, hogy új érdeklődési kör és ezzel együtt új barátok jöttek. Ez csak bla-bla. Ha igaz volt ez a barátság, akkor nem fog ki rajta semmi, még az idő vas foga sem. A barátságban nem állhatom a lojalitás hiányát és az árulást.
Pedig van ilyen! A mai napig ugyan úgy értjük meg egymást mint 10-15 éve. Hiába sodort el egymás mellől az élet, még mindig szeretjük és tiszteljük egymást. És hálás vagyok ezért.
Az ember elgondolkodik, hogy érdemes-e beengednie embereket az életébe. Érdemes-e barátkozni, látogatni, beszélgetni, együtt sírni-nevetni. Minek? Engem akkor hagytak magamra amikor a legjobban kellettek volna a barátok. De azt is tudom, nehéz terhet hurcolok, aminek a cipelésére nem kérhetek meg senkit…
Valami miatt nem érezte azt egyetlen sem, hogy segítenie kellene. Nem baj. Azt gondolom jobb ez így. Már bölcsebb vagyok (talán). Ha jönnek az új lehetőségek és kezd komolyra fordulni a dolog akkor már előre szólok, húzzon el akárhová, ne akarjon engem, minket. Védem magam, mert bele lehet „dögleni” a magányba, komolyan mondom. (...)
Mégis volt valaki. Ő nem tudta, de belehasított az éjszakába, mikor 1600 km-ről jött most is a lélekmentő üzenet, hogy valami miatt nagyon sokat gondolok rád. Hát, volt miért …
Úgy döntöttem, nem tűröm meg a tettetést, a képmutatást, az őszintétlenséget és az üres gazsulálást. Nem érdekelnek a pletykák. Gyűlölöm a konfliktust és a hasonlítgatást. Eddig is így volt, ezután is így lesz, maradok magamhoz hű. Az elveimhez, az érzéseimhez. Ahhoz, ahogy én szeretek. Most nem jött össze, dobjunk ki azon a bizonyos ablakon 10-12 évet. Így jártunk. �
De nem vagyok hajlandó feladni! Maradok, aki voltam, még mindig hálás vagyok minden kedves szóért, gesztusért, a reggeli kávézásokért, „eltűntél, mi a baj” jelzésekért, a ne légy hülye beszólásokért. Egy olyan világban hiszek, ahol az ellentétek megférnek egymás mellett, ezért elkerülöm a konok és rugalmatlan embereket.”
A teljes posztot itt találjátok, olvassátok el!
...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.