Szerző: Prof. Dr. LAKATOS GYULA
2018.07.28.
A munkaszerződések szükségszerű átalakulása a tudástőke, a humántőke vagyon pontos mérhetőségével
A humántőke bérbeadójának, nevezetesen a munkavállalónak, a több évszázada kialakult és ma már kissé anakronisztikusnak tűnő joggyakorlat szerint, esélye sincs, nem hogy jogi garanciái lennének arra, hogy a „bérlemény”, azaz munkaereje használatával összefüggő legáltalánosabb költségeit a tárgyi eszközök bérbeadásának jogi szabályozásához hasonlóan érvényesíteni tudja, arra képes lenne. Ilyen, pl. a bérezésen kívül az amortizáció, a korábban befektetett humántőke költségeinek megtérítése.
Másrészről a munkaviszony, már a jogviszony létesítése előtt függőséget foglal magában a munkáltató javára a munkavállalóval szemben, (társadalmi egyenlőtlenséget, alárendeltséget illetve kiszolgáltatottságot) mert nem tudja, számára jogilag sem biztosított humántőkéjének értékével, mint saját tulajdonával való szabad rendelkezés.
"Az ipari rendszer a szakképzett munkaerőt külső forrásból tudja csak előteremteni. Ellentétben a "tőkével", ez nem olyasmi, amivel a cég önmagát tudná ellátni… A valamirevaló üzleti vállalkozás manapság általában könnyen jut tőkéhez. De pusztán tőkével nem lehet garantálni, hogy a szükséges emberi képességek megszerezhetők és megorganizálhatók. A múlt század tapasztalatai alapján feltehető tehát, hogy az ipari vállalaton belül ismét hatalom eltolódás megy végbe, mégpedig a tőkéről a szervezett szakértelem irányába. Feltehető továbbá, hogy ez az eltolódás tükröződik az egész társadalom hatalmi megosztásában is." [1]
A „természet és a dolgok logikája” szerint (Szalai Ákos) [2]a munkavállaló igen korlátozottan képes tulajdonával, munkaerejével, humántőkéjével rendelkezni, illetve ehhez a tulajdonhoz kapcsolható tulajdonosi funkcióit gyakorolni. A munkaszerződés közös célja „valaminek” a közös előállítása, a munkajog és a jogelmélet szerint dologilag meghatározható tárgya ennek a szerződésnek nincs, ezért nehéz a dolgokkal foglalkozó, pl. polgárjogi adásvételi vagy bérleti szerződésekhez hasonlóan meghatározni.
Ezt a felfogást és joggyakorlatot a humántőkével foglalkozó közgazdaságtudomány meghaladta azzal, hogy a humántőkének dologi, piaci viszonyok között is létező értéket képes pontosan meghatározni, az emberi tőkebefektetések költségeinek összegzésével. Ebből következik, hogy a munkaviszonyt létrehozó munkaszerződésben a humántőkét, mint dologilag definiálható, piaci értékkel rendelkező (a humántőke befektetések összegzett társadalmi költségeiben magvalósult) „tőketényezőt” bocsátják a munkáltató rendelkezésére, amit a munkáltató a teljes befektetett tőkeértékben használ, az ember nem csak a bérének megfelelő értékben vesz részt a termelési folyamatban. Ezzel a munkaszerződések mai joggyakorlata nem számol, így fenntartja a munkavállaló függőségi, alárendelt jogviszonyát a munkáltató javára, ami érzékenyen érintheti az emberi jogok alkotmányos és nemzetközi garanciáit egyaránt. [3]
„Az un. függő, vagy nem önálló munkatevékenységnek - mint a mások és a saját szükségletének kielégítése egyik eszközének- a jogi adaptációja éppen a státuszmentes társadalmak jogrendjében vált problematikussá..."...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.